Járai: Egyes kormánytanácsadók leértékelnék a forintot

A jegybank elnöke szerint a túlságosan nagy és gyökeres reformokat nélkülöző állami szektor visszafogja a magyar gazdaságot.

MNO
2004. 06. 28. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Járai Zsigmond a Menedzserek Országos Szövetsége és a Joint Venture Szövetség mai közös rendezvényén kijelenetette: javul a gazdaság egyensúlyi helyzete, ám a maastrichti ritériumok teljesítését illetően Magyarország túlzottan óvatos és lassú programot fogadott el – a gazdaság érdeke egy gyorsabb reform lenne. Hangsúlyozta: az EU-tagság jó esély, de nem garancia a felzárkózásra, és a leggyorsabb felzárkózás is legalább 20-30 évbe telik. Járai szerint az állam újraelosztó szerepét 40 százalék alá kellene csökkenteni, ami gyökeres reformok nélkül nehezen elképzelhető.

A jegybank elnöke kitért arra is: korrekt a pénzügyi tárca és a jegybank viszonya, de lényeges megítélésbeli különbség van a kormány mögött álló egyes tanácsadók, vállalati vezetők, gazdasági szakemberek és a jegybank között. – A kormány mögött álló tanácsadók egy része szerint a forint folyamatos leértékelésével lehetne a versenyképességen javítani, ám a jegybanknak az a véleménye, hogy ez hosszú távon a versenyképességen sem javít és az infláció felpörgéséhez vezetne, ami megengedhetetlen – mondta.

A jegybankelnök konfliktusforrásnak nevezte a Pénzügyminisztérium és az MNB között a költségvetés deficitjére vonatkozó prognózisaik eltérő mértékét, ám hozzátette, hogy a probléma korábban nagyobb volt. A PM 4,6 százalékos hiánycéljával szemben az MNB szerint a deficit eléri az idén a GDP 5,2-5,3 százalékát. (hvg.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.