Kampánycsendzavarók

Kampánycsendet sértett a köztévé Nap-kelte című műsora. Az OVB jelenleg 16 kampánycsendsértéssel kapcsolatos beadványról tárgyal. Vidéken az MSZP-re való szavazásra buzdítottak egy olyan sms-ben, mely ismeretlen számról érkezett - akár titkosított vonalra is.

MNO-összeállítás
2004. 06. 13. 17:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenhat, kampánycsendsértésekről szóló beadványról tárgyal jelenleg az Országos Választási Bizottság. Az OVB egy kampánysértést már megállapított ma: a Nap-kelte című televíziós műsor sértett kampánycsendet, amikor Draskovics Tibor pénzügyminisztert az MSZP választási plakátja előtt szólaltatta meg. A Nap-kelte vasárnapi Gazdasági Híradójában Draskovics Tibor pénzügyminiszter volt látható, mögötte az MSZP választási plakátjával, miközben a pénzügyminiszter „sikerpropagandát folytatott” a beadványozó szerint. Az OVB határozata szerint nem kampánycsendsértés, ha állami tisztviselő a kampány idején tájékoztatást ad az általa képviselt terület, tárca munkájáról, ugyanakkor a televízió azzal megvalósította a kampánycsendsértést, hogy a párt választási plakátja előtt nyilatkoztatta a pénzügyminisztert – olvasható a HírTV honlapján.

Hajdú-Bihar megyében délután több kampánycsendsértést is bejelentettek a Területi Választási Bizottsághoz (TVB). Lakossági bejelentkezés érkezett arról, hogy Derecskén a szocialista közgyülési alelnök fényképével és a megyei eredmények kampányszerű tálalásával megjelent Megyénk című kiadványt dobálták be a postaládákba. Az MSZP is beadott egy kifogást, amiben sérelmezi, hogy fideszes szórólapokat terjesztettek, Debrecenben elhelyezett plakátjaikat leszaggatták, illetve szervezetten szállították a választókat szavazni.

A TVB két esetben állapított meg kampánysértést a megyében: mindkét esetben berettyóújfalui jelölőszervezetet szólított fel a TVB arra, hogy a jövőben tartózkodjon a kampánysértéstől. A szocialisták ma a szavazás napján Berettyóújfaluban több helyen is osztottak szórólapot.

A derecskei bejelentés – miszerint a megyei önkormányzat Megye című lapját osztogatták a városban – nem nyert bizonyítást, ezért a TVB elutasította a beadványt. Ugyancsak elutasították két hajdúszoboszlói állampolgár beadványát is, mert nem jelölték meg, hogy a kifogásolt szórólap kampánycsend idején került-e be a postaládákba.

Vasas Lászlóné, a TVB elnöke elmondta, hogy visszavonták azt a beadványt, ami a jobboldali beállítottságú Körkép című hetilap állítólagos vasárnapi terjesztése miatt érkezett a TVB-hez. Mind Filep Tibor főszerkeztő, mind pedig a terjesztést végző Inform Média kft. munkatársa cáfolták, hogy vasárnap terítették volna a választásokra készült különszámot. Mint mondták, a Körkép múlt szombatra készült el és e hét szerdára mindenütt befejeződött a terjesztése.

Makón sms-ben kampányoltak szombaton. Egy helyi lakos mobiljára a következő szöveges üzenet érkezett: „Kedves barátom! Holnap mindannyian menjünk el az MSZP-re szavazni. Állítsuk le együtt a Fidesz hazugsággyárat. Építsük fel együtt a sikeres, európai Magyarországot”. Az üzenet küldőjeként kiírt, számára ismeretlen számot a választópolgár megpróbálta felhívni, de a azon előfizető vagy szolgáltatás nem volt kapcsolható. A választó azért is furcsállja, hogy készülékére érkezett az üzenet, mivel telefonszáma titkos. Az eset miatt kérte a területi válaszási bizottságot, vizsgálja ki az ügyet.

A bizottság 8:1 arányban (a Fideszes delegált ellenkezése mellett) a panasz elutasítása mellett döntött, mert a tagok többsége szerint nem állapítható meg biztosan, mikor küldték el az sms-t, csak az, mikor érkezett meg. Nem derült ki az sem, hogy a valószínűleg körüzenetként, az interneten elküldött mondatok hány emberhez jutottak el.

Hasonló módon utasított el a bizottság egy MSZP-s beadványt, mely a Fidesz nevében íródott e-mail elküldését kifogásolta.

Hétfőn dönt a választási bizottság az MDF beadványáról. A párt azért tett panaszt, mert a helyi választási iroda nem értesítette az MDF szavazóköri megfigyelőit a delegáltak eskütételének időpontjáról Szegeden. Így csak az MDF külön értesítéseinek volt köszönhető, hogy a delegáltak végül letehették az esküt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.