Kevés jegy kelt el eddig Liza Minnelli koncertjére

New York, New York, Budapest! címmel először ad koncertet hazánkban Liza Minnelli, korunk egyik legnagyobb előadóművésze július 10-én a budapesti Kisstadionban. Az eladott belépőkről még nincs pontos adat, egyes hírek szerint eddig csak néhány ezer jegyet értékesítettek.

Szilágyi Kata
2004. 06. 28. 12:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az élő legenda magával ragadó egyéniségét, elementáris erejét és csodálatos hangját július 10-én élőben is megtapasztalhatja a New York, New York, Budapest! című koncert közönsége a Kisstadionban, amelyre Minnelli világhírű zenészek és táncosok kíséretében érkezik egyenesen egy amerikai koncertjéről.

A látványos show-ban az énekesnő legnagyobb slágereit énekli majd, egybek között felcsendülnek a Kabaré, a Chicago és a New York, New York jól ismert dallamai is.

A kritikusok Minnelliről azt tartják, hogy Oscar-díjas filmjei vagy platinalemezei is mindössze csekély visszhangjai annak, amilyen magával ragadó élőben a színpadon. Pályáját kezdettől végigkísérték a sikeres koncertturnék, a mai napig ő az egyetlen művész a New York-i Carnegie Hall 100 éves történetében, aki három teljes héten keresztül telt ház előtt adta elő saját show-ját. A musical világában kevés olyan sztár van, akinek neve tartósan világszerte ismertté válik.

A koncertet eredetileg a Puskás Stadionban rendezték volna, ám a szervezők belátták, hogy a 45 ezer személyes nézőteret nem tudják megtölteni. Egyes értesülések szerint mindössze néhány ezer jegy talált gazdára. A belépők nyolcvan százaléka egyébként 10-15 ezer forint körül van, a körülbelül 400 VIP-jegy 35 ezer forintba kerül. A szervező Movies and Fashion Kft. jótékony célra kívánja fordítani a koncert bevételét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.