A Népszava előfizetésére szólít fel Kovács László pártelnök, mondván, ez „egy felvállaltan baloldali olvasótábor felvállaltan baloldali” lapja.
A korábban Gál J. Zoltán kormányszóvivő munkáltatójaként üzemelő, majd Bleuer József nevében az MSZP-től anyagi támogatást kérő levelével kitűnt, a köztudatban mindössze „a párt-brossúra” néven bevonult napilap mára igen megcsappant olvasóközönséggel dicsekedhet (2004. I fél évben, 25-28 ezer eladott példány – forrás: Matesz). A Népszava, amely a médiakutató szerint „fokozatosan lecsúszó, alacsony példányszáma miatt csak formálisan tekinthető országos napilapnak”, úgy döntött, az MSZP nagyszámú szimpatizánsai körében sikert arathat a néhány hete ndított Kósa Lajos-ellenes sajtókampánnyal. A Magyar Nemzet által korábban közölt, majd az MSZP által letagadott Kósa elleni lejárató kampányterv utólag visszaigazolódni látszik.
A remélt siker érdekében, a Németh Péter főszerkesztő által jegyzett napilap önálló Kósa-rovatot indított, a debreceni polgármestert összefüggésbe hozva egy be nem jegyzett Civis Holding nevű önkormányzati céggel, amit bűnszövetkezetnek titulált. Egy terjengő vicc szerint Kósát ezért honorárium is megilletné reklám címen. Az EP-választási kampány hangulatát fokozni hivatott Népszava sorozata legutóbbi kiadásában főoldalas cikként jelent meg, hogy a szerkesztő kénytelen beidézni bizonyos hírbehozó kérdéses keletkezésű levél adatainak sorozatos cáfolatát. Kósa neve ott van, ez a lényeg.
Szakmaisága nem kérdéses. Hírértéke van annak, hogy egy lap által közölt korábbi állítások hamisnak bizonyultak, ez minden tisztességes orgánumra vonatkozik. Az viszont, hogy személyiségi jogokat semmibe véve egy napilap abból próbál meg reklámot csinálni magának, hogy egy számára nem szimpatikus közéleti személyiség nevét egy mondatba hozza össze a „célszemély” kifejezéssel, majd heteken át, sorozatként „tudósít” az „üggyel” kapcsolatos fejleményekről, nem számít szalonképesnek a magukra valamit is adó újságírók körében. Az Európai Uniót példaképül elismerő, azt hangosan, idolként emlegető fórumokon sem.
A cél szentesíti az eszközt elv alapján azonban, úgy tűnik a Népszava most mégis erre kényszerül. Nos, ismerjük el, az objektív újságírás fényében a „felvállaltan baloldali” lap a mai baloldali kormányteljesítmények láttán valóban nehéz helyzetbe került, igaz, nem tehet róla. A baloldali, szocialista kormányzás eredményeinek felsorolása igen rövidre sikerülne, nem lehetne olvasói érdeklődést biztosítani heteken át a sikerként nehezen elkönyvelhető gazdasági, külpolitikai, de még a szociális intézkedéseket sem.
Rossz hírekre pedig senki sem kíváncsi.
Jobb híján tehát, marad a gáncsoskodás. A tisztes szomszédot hírbe hozó pletykára mindenki kíváncsi, hát ez kell. Az ország legjobban fejlődő városának vezetőjére vetül a gyanú, talán ez jó lesz – így gondolkodhattak a Népszava-sorozat kiagyalói. És nőni fog a példányszám, és dőlni fog a lé, folytathatták.
Nekiláttak, nem jött be. Most Kovács László dob mentőövet kedvenc pártlapjának kisegítésére, ugyan, támogassák meg és „gyűjtsenek erőt” belőle. Azt elfelejti, hogy a sorozatos rágalom miatt az „országos napilapnak nehezen nevezhető” kiadványt beperelték becsületsértésért. Amennyiben a felperes Kósa nyer, a Népszava fizet. Ki tudja mennyit ér Kósa Lajos becsülete most? Hiszen akadt már akinek 3 milliójába került. Akkor jól járt a debreceni gyermekklinika. Talán most is így lesz.
De hát nemes célra adakozhatnak egyszer a Népszava olvasói is.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!