Június 30-i hatállyal felbontotta Furkó Zoltán, a Vasárnapi Újság felelős szerkesztőjének szerződését a Kossuth rádió – értesült a Magyar Nemzet.
Az információt maga Furkó is megerősítette, aki egyebek mellett azzal is indokolta távozását, hogy a műsor megújulását célzó törekvéseit nem támogatta a rádió vezetősége, emellett személyes konfliktusok is közrejátszottak a szerződésbontásnál.
Furkó Zoltán irodalomtörténész idén februárban kapott kinevezést a népszerű műsor vezetésére. Az eredeti elképzelések szerint az érintett ideiglenesen december 31-ig állt volna szerződésben a rádióval.
Kiszivárgott információk szerint Furkó személye már rögtön kinevezése után belső ellentétekhez vezetett, mivel a műsor struktúrájának megváltoztatására vonatkozó elképzelései nemcsak a rádió vezetőinek nem tetszettek, hanem a szerkesztőség munkatársainak sem.
A politikai magazin jellegű Vasárnapi Újságot ugyanis – a Kossuth rádió egyik leghallgatottabb műsorát – el akarta távolítani a közéleti eseményektől, és több irodalmi jellegű beszélgetést akart beleszőni. A Magyer Nemzet értesülése szerint a Vasárnapi Újság vezetését ideiglenesen Stiffner Gábor, a Kossuth rádió belpolitikai főszerkesztője látja el.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!