Lezsák az MDF nevében ősszel a költségvetés megtárgyalása előtt vitanapot kezdeményez a kistelepülések fennmaradásáért.
A politikus szerint válságba sodródott a vidéki Magyarország. A Magyar Demokrata Fórum alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a vidéki települések egyre nagyobb hányada képtelen fenntartani iskoláit és óvodáit. Bezárják a kispostákat, a vidéki tömegközlekedés járatai ritkulnak, nem halad a vasútfejlesztési program és az alsóbbrendű utak felújítása is elmarad.
Lezsák Sándor emlékeztetett: Magyarország lakóinak több mint egyharmada falusi jellegű településen él és több mint másfél millió ember otthona olyan falu vagy kisközség, ahol kétezer főnél kevesebben laknak. Szerinte alkotmányos aggályokat vet fel, hogy a kormányzat szűkítette a kistelepülések pályázati lehetőségeit. Egy tavalyi kormányhatározat például 2015-ig kizárja a szennyvízkezelési pályázatokból a 2000 fő alatti településeket.
Lezsák a kistelepülések felszámolása miatt levélben fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, és bejelentette, hogy az MDF nevében ősszel vitanapot kezdeményez majd a parlamentben a jövő évi költségvetés megtárgyalása előtt a több mint kétezer-háromszáz település fennmaradása érdekében – hangzott el a Magyar Rádióban.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!