Medgyessy nem tárgyalt a határon túliak ügyéről Bush-sal

A New York-i Magyar Emberjogi Alapítvány elégedetlen az amerikai-magyar csúcstalálkozóval, mivel Medgyessy Péter miniszterelnök és George Bush amerikai elnök tárgyalásain nem került szóba a határon túl élő magyarok ügye.

MNO
2004. 06. 29. 11:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Medgyessy Péter miniszterelnök és George Bush amerikai elnök tárgyalásain nem került szóba az erdélyi magyar ingatlanok helyzete és a délvidéki magyarságot ért atrocitások ügye – mondta Hámos László, a New York-i Magyar Emberjogi Alapítvány vezetője a Magyar Rádiónak. Kovács László viszont azt nyilatkozta: „igen, ahol lehetett, ott mindenütt megemlítettük”.

Hámos László szerint sem az amerikai elnökkel, sem a Colin Powell külügyminiszterrel való tárgyaláson nem jött szóba ez a kérdés. Bár az alapítvány vezetője felvetette Kovács László külügyminiszternek a problémát, azonban arra nem kapott különösebb reakciót.

Kovács László a Magyar Rádiónak elmondta: nem volt tudomása arról, hogy az Alapítvány milyen lobbitevékenységet folytat az ügyben. Hozzátette, a Medgyessy-Bush találkozón egyik téma sem került szóba, ott Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatáról és az ezzel összefüggő nemzetközi kérdésekről volt szó. „A vajdasági magyarok ügyét egyébként Medgyessy Péter, és én is minden nemzetközi fórumon fölvetjük. Így történt az ENSZ-főtitkárral való megbeszélésen is. Az erdélyi magyar egyházi ingatlanok kérdését pedig tudomásom szerint törvény rendezte Romániában” – fűzte hozzá.

Magyar Rádió

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.