Megszünteti II. kerületi alapszervezetét az MDF

A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya elfogadta a párt fővárosi szervezetének javaslatát és úgy határozott, megszünteti a II. kerületi alapszervezetet – adta hírül a Magyar Rádió.

MNO
2004. 06. 19. 16:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya jóváhagyta a párt fővárosi szervezetének javaslatát, így megszüntetik a II. kerületi alapszervezetet – mondta Dávid Ibolya a párt elnöke. Az MDF szeptember végén tartja a tisztújító és alapszabály-módosító országos gyűlést.

Mindenkire szükség van, aki kész és képes nyíltan vállalni, hogy a Magyar Demokrata Fórumért dolgozik, de nem lehet többé a döntésekkel szembe menni – mondta Dávid Ibolya. A pártelnök elhárította azt a kérdést, mi lesz a párt belső ellenzékével. Jelzésértékű lehet azonban, hogy a II. kerületi szervezet föloszlatását a helyi politikusok Fidesz-barát irányvonalára hivatkozva kérte a budapesti választmányi elnök. A szervezet tagja többek között Boross Péter volt miniszterelnök és Balsai István, az MDF korábbi frakcióvezetője.

Az országos választmány azt a célt tűzte ki, hogy 2006-ban önállóan indul az MDF a parlamenti választásokon és legalább 10 százalékos támogatottságot ér majd el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.