Az 1.3 kg tömegű égi kőtörmelék szombaton érkezett egy aucklandi családhoz, és csak a csodával határos, hogy senkit nem sebesített meg. „Épp a konyhában voltam, és reggelit készítettem, amikor hirtelen robbanásszerű hangot hallottam. Mintha bombatalálat érte volna a házat” – nyilatkozta a Sunday Star-Times című lapnak Brenda Archer, a meteorit újdonsült tulajdonosa, aki a kődarab keltette porfelhőtől jó ideig semmit nem látott a szobában. Az asszony egyéves unokája néhány perccel előbb éppen a becsapódás helyénél játszott a nappaliban.
A mostani a kilencedik Új-Zélandban talált meteorit, ám az első, amely egy lakóházba robbant be. Archerék egy szakértő tanácsára hallgatva kiszárítják a sütőben a ritka kőzetet és megpróbálják eladni egy múzeumnak. Becslések szerint a tetemes kárt okozó aszteroida-darab értéke elérheti akár a 10 ezer újzélandi dollárt (több mint 1,3 millió forint) is – az összegből talán futná a ház felújítására is.
Sok tízmilliárdos állami támogatás jutott Budapestnek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!