A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése az előző évi jelentős visszaesést követően áprilisban 10,9 százalékkal, évkezdettől 26 százalékkal emelkedett. A legalább öt főt foglalkoztató szervezetek termelése az év első négy hónapjában valamennyi régióban növekedett. Legnagyobb mértékben a közép-magyarországi és az észak-magyarországi székhelyű szervezetek termelése nőtt (28,5, illetve 22,7 százalékkal).
Az építőipari vállalkozások áprilisban több, mint kétszer nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban. Ezen belül az épületek építésére kötött új szerződések volumene 34,3 százalékkal, az egyéb építményeké – az egy évvel korábbi nagyarányú visszaesés után – csaknem háromszorosára emelkedett.
2003 áprilisához képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 4,2 százalékkal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 4,5 százalékkal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havival azonos szinten voltak – írja a KSH jelentése.
Meglepő kijelentést tett az iráni elnök














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!