Óbudán az MTV, luxusszálló a Szabadság téren?

Húszmilliárd forintért épülhet fel az Magyar Televízió új székháza Óbudán. Az évek óta halogatott költözési ügy lezárása elsősorban azért fontos az ÁPV Rt.-nek, mert több érdeklődő is van a luxusszállodának kiszemelt egykori Tőzsdepalotára. Az MTV rövidesen újabb ötmilliárdot fordíthat adósságrendezésre.

MNO-összeállítás
2004. 06. 29. 8:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Húszmilliárd forintért épülhet fel az MTV új székháza Óbudán – értesült a Népszabadság. A tervek szerint magánberuházó alakítaná ki a székházat, amelyet bérelne az MTV. Az elképzelésről a héten tárgyalhat a kormány, amely garanciákat nyújtana a beruházáshoz.

A projektet kormánymegbízottként a Miniszterelnöki Hivatal távozó főtanácsadója, Kavas István vezényli le.

A tévéközpont kialakítása sürgető, mert az eladósodott MTV még 1999-ben eladta az ÁPV Rt.-nek a Szabadság téri székházat. A tévének 2001 végén – majd módosított határidő alapján tavaly december 31-ig – ki kellett volna költöznie az egykori Tőzsdepalotából.

Az új bázis felépítésére azonban nem volt forrása. Emiatt az előző ciklusban két kormányhatározat is született arról, hogy az ÁPV Rt. vegye meg az MTV utolsó értékes, óbudai ingatlanát is, és ott építesse fel az MTV új központját. Mindeddig azonban egyetlen kapavágás sem történt, a tévészékház tervét ugyanis felülírta egy másik elképzelés, a közmédiumok közös központja, a médiapark.

Miután ez az ötlet sem bizonyult megvalósíthatónak, újra elővették a tévészékház tervét. A négy éve még valamivel tízmilliárd felettire becsült építkezés költségeit immár húszmilliárd forintra teszik szakértők. Az eleve tévés bázisnak tervezett székház a Szabadság téri központnál jóval olcsóbban üzemeltethető, a megtakarított pénzből az MTV ki tudja fizetni a bérleti díjat. Elképzelhető az is, hogy társbérlőt fogadnak az épületbe.

Az ÁPV Rt.-nek azért is fontos lenne az évek óta húzódó ügy lezárása, mert több érdeklődő is van a luxusszállodának kiszemelt Tőzsdepalota iránt.

A köztévé a héten megkapja azt a közel 5 milliárd forintot, amelynek folyósításáról a közelmúltban döntött a parlament. A pénzt eredetileg az MTV szerkezet-átalakítására szánták, de a hatalmas adósságállomány miatt inkább a tartozások csökkentésére fordítják – adta hírül a Napi Online.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.