Olaszország–Svédország 1-1 (1-0)
C csoport, 2. forduló
Porto, Dragao Stadion, vezette: Meier (svájci)
Olaszország: Buffon – Panucci, Nesta, Cannavaro, Zambrotta – Gattuso (Favalli, 76.), Pirlo, Perrotta – Cassano (Fiore, 70.), Del Piero (Camoranesi, 82.), Vieri
Svédország: Isaksson – Nilsson, Mellberg, Jakobsson, Edman (Allbäck, 77.) – Wilhelmsson (M. Jonsson, 67.), Linderoth, A. Svensson (Källström, 55.), Ljungberg – Ibrahimovic, Larsson
Gólszerző: Cassano (37.), illetve Ibrahimovic (85.)
A dánok ellen csak döntetlent (0-0) elérő olaszoknak a bolgárokat letaglózó (5-0) svédek ellen kellett bizonyítaniuk: Totti nélkül is képesek formába lendülni. Az első 20. percben nem érződött a dán Poulsen leköpéséért három mérkőzésre eltiltott középpályás hiánya. A védők előtt így legalább lehetőséget kaphatott a csupaszív labdaszerző, Gattuso, míg elöl Cassano rohamozott Vieri oldalán, s a szervező szerepkör Del Pireónak jutott. Totti mellett Zanetti és Camoranesi is kikerült a csapatból, míg Gattuso és Cassano mellett Pirlo is bizalmat kapott.
Az első komoly helyzet azonban nem a „vérfrissített” olaszok, hanem a svédek előtt adódott: a 13. percben Ljungberg sarokkal tette vissza a labdát Ibrahimovic elé, ám a csatár a balösszekötő helyéről, 13 méterről a kapu fölé bombázott.
Öt perc múlva Vieri fejese és egy Zambrotta-Del Piero-akció jelezte, hogy az olaszok átvennék a mérkőzés irányítását. Ez azonban sehogyan sem sikerült, sőt a 26. percben Ljungberg Nesta, Cannavaro és Panucci mellett verekedte be magát a 16-son belülre, de Buffon jó kifutással hatástalanította a helyzetet. A másik oldalon Isaksson mutatott be nagy bravúrt? Del Piero lövése sunyi módon pattant meg egy védőn, s felgyorsulva tartott a jobb sarokba.
A 37. percben már sikerrel jártak az olaszok és nem volt szükségük szerencsécsre sem: a jobb szélen felfutó Panucci egy csellel elfektette Ljungberget, majd elhúzta a labdaát Edman mellett, beadása nyomán pedig Cassano csúsztatott a – jobb sarokba (1-0).
A Trapattoni legénységnek a lehető legjobbkor jött a gól, hiszen enyhe fölényben játszott, de sehogy sem tudta feltörni a svédek acélos védelmét – egészen a 37. percig. A skandináv csapat persze nem tört meg, ha lehet, még nagyobb elszántsággal vetették magukat a küzdelembe a „háromkoronások”, ám gólhelyzetük nem akadt.
Nem úgy az olaszoknak: a 46. percben újra Panucci adott középre, ám Cassano ezúttal Isaksson kezébe fejelt.
A második félidő első helyzetét szintén Panucci készítette elő, ám Vieri kapásból a bal sarok mellé lőtt. Az 57. percben aztán Del Piero villantott valamit zsenialitásából: 15 méterről próbálta átemelni a rosszul helyezkedő Isaksson, de egy svéd védő becsúszva a lelátóra rúgta a labdát.
Derekasan gyűrték egymást a csapatok a folytatásban, az iramra, a hajtásra jellemző, hogy még a Milan robotembere, Gattuso is görcsöt kapott a 69. percben…
A svédek természetesen fizikálisan nem maradtak alul az olaszokkal szemben, sőt egy szépen kijátszott helyzet végén egyenlíthettek volna, ám Ljungberg lövését Buffon nagy bravúrral kiütötte.
Miután az olaszok a hajrában nem mutattak semmi érdemlegeset, a svédek egyre bátrabbak lettek és sikerült is egyenlíteniük! A 85. percben egy olasz kapu előtti fejbárpaj után Ibrahimovic előzte meg Buffont, ám a kapunak háttal állt, s talán az olaszok is arra gondoltak, az akciónak vége. A csatár azonban a legváratlanabb megoldást választotta: magasra ugorva, „okszival” a kapu felé húzta a labdát. Nagy szerencséje volt, mert a játékszer Vieri feje fölött, a jobb felső sarokba hullott (1-1). Emlékezetes gólt, alighanem a zsenik sorába emelte Ibrahimovicot…
Svédország – Dánia mellett – a legesélyesebb csoportgyőzelemre, míg az olaszoknak csak akkor van esélyük a továbbjutásra, ha nyernek a bolgárok ellen. És még akkor is számolgatniuk kell…
Ártatlanság, csínytevés és emlékezés – Mit tud december 28-ról?














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!