Medgyessy Péter bejelentette, nem zárkózik el a Fidesz azon javaslatától, hogy a kormánypártok egyeztessenek az Európai Unió vezetésébe kiküldött magyar biztos személyét illetően. A szabályok szerint azonban a kormányok delegálják az Európai Unió biztosait, tehát teljesen törvényesen megtehetné a magyar kabinet, hogy valakit kinevez, és erről később tájékoztatja a lakosságot. Ilyen keretek között elképzelhető, hogy tárgyalnak, beszélgetnek, aztán a kormány valakit kinevez, és azt mondja, hogy egyeztettek önökkel – vetette fel a műsorvezető.
Azt gondolom, most helyénvaló a miniszterelnök döntése – fogalmazott Pokorni. A jelenlegi biztos kinevezésekor pont úgy történt, ahogy ön elmondta. A bíró jelölésekor – akinek személyében egyébként egyetértünk – egyeztetés sem volt. Igaz, hogy hozzáértő szakember, és mi magunk is javasoltuk volna, de nem esett volna le a gyűrű Medgyessy Péter ujjáról, hogyha egyeztet velünk. Az, akit most delegálunk, öt évig lesz az Európai Bizottságban biztos, így nem lenne helyes, hogy a választáson vesztes MSZP belső, új szereposztásának a következménye lenne a döntés.
A nemzeti petícióval rengeteg mankót adtak a kormánynak, mégsem éltek vele – mondta a műsorvezető.
Az Európai Unió alkotmányában sok érdekes részlet rejtőzködik, például, hogy a 450 milliós Európában ha valaki egymillió aláírással egy petíciót intéz bármelyik európai intézményhez, akkor az köteles vele foglalkozni. A tízmilliós Magyarországon az 1,2 milliós nemzeti petícióra füle botját sem mozdította a kormány. Mostantól alkotmányos jogunk lesz, hogy az Unió intézményeinél bármilyen témának a napirendre tűzését kikényszeríthetjük egymillió aláírással. Új helyzet van Magyarországon, a szocialista párt mégiscsak elveszítette ezt a választást, nem lehet úgy tenni, mintha semmi se történt volna – emelte ki a Fidesz alelnöke.
Az idei nyár politikai programja lassan körvonalazódik. Tavaly a kormánypártok hibát követtek el, mert mindenki elment szabadságra, és egy-egy minisztériumi szóvivő határozta meg aktuális nyilatkozataival a politikai diskurzust. Ön szerint hogyan alakul az idei nyár politikai szempontból – hangzott a kérdés.
Véleményem szerint a jövő évi költségvetés vitája nem ősszel kezdődik, hanem nyáron. Ez egy elég nehéz költségvetés, mert nehéz helyzetben van a gazdaság. Abban mindenki egyetértett, hogy ez az elmúlt két év nem folytatható. A Fidesz szerint a belső gazdaságot élénkítő politika kell, hogy megerősödjön, ami sikeres és eredményes volt 2000. és 2002. között. A Medgyessy-kormányt balról kritizáló közgazdászok pedig nagyon radikális megszorításokat emlegettek – fogalmazott Pokorni Zoltán.
A miniszterelnök azt mondta, hogy politikai költségvetést kell készíteni 2005-re – mondta a műsorvezető.
Szerintem jó költségvetést kell készíteni, amelyik előre viszi Magyarországot, és nem csak az MSZP politikai céljait veszi figyelembe. Ha azt jelenti, amit Medgyessy Péter mondott, hogy csak egy szempont van, az MSZP választási sikere, akkor egy kicsit aggodalommal nézünk a 2005-ös költségvetés előkészítése elé – szögezte le a Fidesz alelnöke.
Van-e valamilyen stratégiai elképzelése a Fidesznek arról, hogy hogyan tudja magát visszatornázni a nemzeti petíció okozta csapdahelyzetből? Hiszen ha én azt mondom önnek, hogy több lesz a fizetése, és alacsonyabbak lesznek a gázárak, biztos, hogy azt fogja mondani, hogy jó. Önök azzal mozgósították a választóikat, hogy gyakorlatilag itt vagy előre hozott választások lesznek, vagy pedig önök fogják megmondani a kormánynak, mit cselekedjen a jövőben – hangzott a felvetés.
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke válaszában kifejtette: – A kormányfő azt mondta, hogy a gyógyszergyártóknak tudomásul kell venni, hogy nem emelhetik a profitjukat az égig, a beteg emberek kiszolgáltatottak velük szemben. Azonban ha ezt ilyen jól látja a gyógyszergyártók esetében, akkor ugyanilyen jól kell látnia a monopolhelyzetben lévő energiaszolgáltatóknál is. A Központi Statisztikai Hivatal tavalyi évhez viszonyított kimutatásából kiderül, hogy 19 százalékkal nőtt a távfűtés, 22-vel a villany, és 21-gyel a gáz ára. Egy pedagógus házaspár családi költségvetésében megduplázódott az a teher, amit a rezsi jelent. Ez pontosan kétszer annyi most, mint két évvel ezelőtt, függetlenül attól, hogy ki nevezi magát szocialistának, ki van éppen kormányon, a mindenkori magyar kormánytól elvárható az, hogy korlátozza a gyógyszer-, a gáz- és a villanyárak emelkedését – szögezte le az alelnök.
Lehet beszélni a világpiaci árakról, azoknak az alakulásáról, így is nagyon nagy profitja van a Molnak a gázüzletágon. Tavaly az első negyedévben 2 milliárd volt a profitja, csak a gázüzletágnak. Az idei első negyed évre 15 milliárdot terveztek, és 30 milliárd lett, azaz tizenötszöröse a tavalyinak – mondta Pokorni.
Mi az önök véleménye a jövőre nézve, haza kell-e hozni a katonákat Irakból? – szólt az utolsó kérdés.
Haza. Mi azt mondtuk, majdnem egybehangzóan sok európai ország belpolitikai véleményével, közvéleményével és a magyar közvéleménnyel együtt, hogy kétséges, hogy katonák fegyverrel tudnak-e demokráciát építeni, és az amerikai hadsereg, illetve az amerikai–angol megszálló csapatok ezt sikerrel véghez tudják-e vinni. Azt is elmondtuk, hogy amit vállaltunk, azt az akkori információk és helyzet alapján vállaltuk, de most az új helyzetre is közösen kellene reagálnunk, és a mi javaslatunk szerint csak akkor kell maradni, ha változik a katonai irányítás rendszere, vagyis nem az Egyesült Államok hadereje irányítja az iraki csapatokat, hanem az ENSZ békefenntartó erői – jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!