Posztumusz hadnaggyá léptették elő Nagy Richárdot

Az iraki magyar szállítóalakulat tagjai közül senki sem felelős a magyar szakaszvezető haláláért – jelentette ki a múlt heti merénylet körülményeit vizsgáló bizottság vezetője. Isaszegi János dandártábornok Ferihegyen nyilatkozott, ahová vasárnap este negyed tíz után néhány perccel érkezett meg az Irakban hősi halált halt Nagy Richárd szakaszvezető földi maradványait szállító repülőgép. A katonai tiszteletadásra éjfélkor került sor a családtagok és Szenes Zoltán vezérkari főnök jelenlétében.

MNO
2004. 06. 21. 18:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Isaszegi János dandártábornok Ferihegyen elmondta, az iraki magyar szállítóalakulat tagjai közül senki sem felelős a magyar szakaszvezető haláláért. Az Irakban járt vizsgálóbizottság arra is választ keresett, hogy miként lehetne biztonságosabbá tenni az Irakban szolgáló magyar katonák munkáját. A testület vezetői kedden tesznek jelentést az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának.

A nyári parlamenti ülésszak utolsó napján napirend előtt is megemlékeztek Nagy Richárdról. A teremben megjelent Mádl Ferenc köztársasági elnök, és természetesen a kabinet tagjai, a kormányoldal és az ellenzék képviselői is ott voltak.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter posztumusz hadnaggyá léptette elő a hősi halált halt magyar katonát. Végül egyperces néma felállással tisztelegtek a képviselők az Irakban életét vesztett magyar katona emléke előtt. (radio.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.