Répássy: Az MSZP közelébe értek a K&H-ügy szálai

A Fidesz szerint Kerék Csaba, a Britton Kft. ügyvezetőjének letartóztatásával, az MSZP közelébe értek a K&H-ügy szálai.

MNO
2004. 06. 19. 11:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Répássy Róbert elmondta, több MSZP-s politikus közvetlen kapcsolatban állt a céggel. Példaként említette, hogy a Britton egyik társtulajdonosa Medgyessy Péter miniszterelnök ismerőse, Lamperth Mónika belügyminiszter férje pedig a cégtől bérelt irodát. Hangsúlyozta: ez megkérdőjelezi a nyomozás pártatlanságát az ügyben. Emlékeztetet arra is, hogy sajtóértesülések szerint a Britton Kft. tulajdonosa maga Kulcsár Attila, a K&H Equities milliárdos sikkasztással is gyanúsított volt befektetési tanácsadója.

Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselő válaszában elmondta, hogy az ellenzéki politikus állítása nem bizonyíték az esetleges érintettségre. Hozzátette: a Fidesz valószínűleg megkapta az ügyészségtől Kulcsár Attila kihallgatási jegyzőkönyvét, amihez még a rendőrség sem jutott hozzá. (Info Rádió)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.