11.30 Salgótarján, Nógrád megye székhelye.
Sokat látott város. Itt is a munkahely a legnagyobb kincs. Síküveg gyár, öblösüveggyár, kályhagyár és acélgyár a többnyire a múlté, vagy halovány mása a felduzzasztott volt dicsőségnek. A Szavazás iránti érdeklődés ebben az időpontban még mérsékelt volt. A főúton a Rákóczi Ferenci Iskola 30-as számú szavazó körében nem tolonganak az emberek. Egy nagyon kedves nyugdíjas házaspárral elegyedtem beszédbe. Mint mondták, a 45000 lakosból 18 százaléka munkanélküli. Magas szám, – vélték – de a követelmény nélküli segélyezés is az oka a jelentős munkanélküliségnek. Nekünk nyugdíjasoknak még mindig van 4 órás állásunk, kell a nyugdíjkiegészítés, mert aki dolgozni akar, még Nógrád megyében is talál munkát – magyarázták. Arra a kérdésre, hogy miért jönnek kevesen szavazni, azt válaszolták: salgótarjániak a véleményüket mindig kifejezték. Még korán van, de este 7-ig van idő szavazni. Az igaz – jegyezték meg -, hogy ezt az európai uniós választást nem tartják fontosnak az emberek. Sokaknak ez nem tét. De minket érdekel a politika, az életünk alakulása, hátha lesz ebből a válastásból is változás – mondták búcsúzóul.
Salgótarjánban, ahol nagy a nyüzsgés, az az élelmiszerdiszkontok, bevásárlócentrumok és vendéglátó helyek körül van. Erre senki sem sajnálja az időt. Milyen érdekes! Vasárnap van, választás van és minden üzlet nyitva tart. Kinek jó ez?
A városközpontban, a Karancs Szálló mellett, a Svejk söröző is érdekes idézetre talált Jaroslav Hasek írótól: „Minden ember tévedhet, és muszáj is, hogy tévedjen, minél tovább töri a fejét valamin.” Persze Hasek ezt nem a mindenkori szavazásra, választásra írta. De ez a svejki mondás mindenre jó.
12.30 A Salgótarjáni Egészségügyi Szociális Közont 9-es számú szavazókör helyiségébe 5-10 percenként lép be valaki. Innen a város szélétől a Füleki úton lehet eljutni a szlovák határhoz, Somoskőújfaluhoz. Ezt abból is érzékelem, hogy a rádióadók többsége szlovák nyelvű, hiába is keresen a magyar állomásokat. A szavazókör szomszédságán, a Jager bisztróban biztosított a létszám. Munkásemberek, vagy munkásnak látszó emberek járnak ide. A szavazás nem téma. Inkább az, hogy a környékről ide érdemes jönni, mert ez a legolcsóbb. Nem ez számít? – nézett rám kérdően és igenlő választ várva az egyik törzsvendég.
Sorsdöntő év lesz 2026















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!