Nem adjuk föl a Nemzeti Petíció céljait – jelentette ki Pokorni Zoltán a Nap-kelte mai adásában, arra a kérdésre válaszolva: a Fidesz előbb-utóbb elhagyja-e a Nemzeti Petíciót, vagy kommunikációja 2006-ig erre épül majd? – Nem a formához, a csomagoláshoz ragaszkodunk, hanem ahhoz, ami benne van, ami szerintünk az embereket szolgálja – tette hozzá Pokorni Zoltán. Mint mondta: a két politikai erő nagyjából ugyanazt akarja például a gyógyszerárak megfékezése tekintetében. – Hogy milyen módon, azt vitassuk meg – hangsúlyozta a politikus, aki szerint az embereket leginkább az bosszantja, hogy a kormánypártok nem hajlandók vitatkozni. – Nem hajlandók, csak azért, mert az ellenzék mondja? Csak azért, mert Nemzeti Petíciónak gondolják? Ha ez a probléma, nevezzük át, s tegyük más módon az asztalra – vélekedett a Fidesz alelnöke.
– Mindenki számára világos, hogy június 13-án a választásban résztvevők többsége megvonta a bizalmat a kormánytól. Az is világos mindenki előtt, hogy ez nem jelenti a kormánytöbbség megszűntét a Parlamentben – továbbra is Medgyessy Péter irányítja Magyarország kormányát, de szerintünk nem lehet úgy tenni, mintha semmi sem történt volna – hangsúlyozta Pokorni. – Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető a választások másnapján úgy fogalmazott: a választási vereségünk sem elegendő ok arra, hogy rajtuk a Fidesz programjának végrehajtását kérjék számon. Ebben igaza van. Nem is ezt kérjük számon rajta, mert a petíció nem a Fidesz programját tartalmazza – hanem öt olyan pontot, ami közös a Fidesz programjában és az MSZP eredeti kormányprogramjában – mutatott rá az alelnök.
Mint mondta: ha a kormánypártok komolyan gondolnák azt, amit programjukban a Parlament elé bocsátottak, s amire bizalmat kértek az emberektől, sőt, amire a kormánytöbbség mandátumot adott Medgyessy Péternek, akkor nem lenne vitakérdés például az otthonteremtési program sem. – A kormányprogramban az szerepel, hogy megtartják a polgári kormány által kialakított pontokat, és azokat egészítik ki újabbakkal – ilyen például az úgynevezett „szocpol” növelése, a bérlakásépítési program kiteljesítése – emlékeztetett Pokorni Zoltán, aki utalt arra: az ígéreteket a kabinet nem tartotta meg. – Ez az a keskeny ösvény, ahol elvileg a két nagy politikai erőnek egyet lehetne érteni, mert ezt jónak tartjuk mi is, és jónak tartja a kabinet is, legalábbis ha a kormányprogramjukat nézzük, és nem az elmúlt egy-másfél év tényleges kormányzati intézkedéseit, melyek attól sok esetben eltérnek – tette hozzá Pokorni. – A Fidesz azt javasolja, hogy térjünk vissza a közös pontokhoz, ahol mi is tudunk segítséget nyújtani – hangsúlyozta a Szövetség alelnöke.
Pokorni Zoltán elmondta: a szocialista párt szavazói támogatták azt, amit a Fidesz 2002-ig a minimálbér, az otthonteremtés, a határon túli politika ügyében tett. – A kormány jelentős támogatást élvezett a szocialista tábor hívei között is – a probléma az volt, hogy maguk a szocialista képviselők ezt nem tették meg – vélekedett.
– A Nemzeti Petíció készítésekor arra törekedtünk, hogy a lehető legkevesebbet módosítsunk a költségvetésen, csak azokra a pontokra koncentráltunk, amelyek a petíció szempontjából szükségesek. Ha az egész költségvetést átírtuk volna, akkor gyökeresen más lenne: a 6500 milliárd forintból nem csak 86 milliárdot mozgattunk volna meg, hanem ennél jóval többet – válaszolta egy kérdésre a fideszes politikus.
– Ha valaki úgy áll a petícióhoz, hogy nem lehet megcsinálni, akkor nem is fogja megtalálni ennek a módját. Mi szeretnénk megtalálni a módját – az idő rendelkezésre áll. Medgyessy Péter már egy kicsit óvatosabban fogalmazott – az őszt, illetve a költségvetés vitáját emlegette –, mint a szocialista párt tagjai, akik eléggé durván, már-már otrombán utasítják vissza a petíciót – láthatóan anélkül, hogy elolvasták volna a javaslatokat. Én azt mondom, kedves miniszterelnök úr, hogy ha nagyjából egyet tudunk érteni abban, hogy a petícióban foglaltak megfontolandó célok, akkor nézzük meg azt, szabad-e várni mondjuk fél évet a gazdák támogatásával, miközben a piacukat épp most veszítik el – hangsúlyozta Pokorni Zoltán.
Nigéria évek óta küzd a szélsőséges csoportok ellen, akiknek kiemelt célpontjává vált a keresztény közösség














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!