A volt iraki elnököt kedden helyezték az amerikaiak az iraki hatóságok fennhatósága alá. A Nemzetközi Vöröskereszt szerint az Egyesült Államok megszegte volna a Genfi Egyezményt, ha a volt elnököt azután is fogva tartja, hogy átveszi jogköreit az új iraki kormány – közölte a BBC:
A volt iraki diktátort az amerikai erők nem messze szülővárosától Tikrittől 2003 decemberében fogták el. Szaddám perének kezdete több hónapig elhúzódhat.
Az AFP hozzáteszi: a megbuktatott diktátor és 11 magas rangú, a volt rezsimben szerepet vállalt iraki vezető ellen hivatalosan csütörtökön indít eljárást az különleges iraki bíróság, melyet külön e célra hoztak létre. Szalem Csalabi, a testület vezetője elmondta: a jogászokból álló törvényszék ítélkezik Szaddám ügyei felett.
Az iraki büntető törvénykönyv szerint a vádlottak először letartóztatásukat indokló levelet kapnak fogvatartási helyükön, a vádirat felolvasására ezután kerül sor – tájékoztatta az újságírókat Ijad Allavi iraki miniszterelnök. Allavi elmondta: a speciális iraki bíróságot januárban hozták létre, hogy megpróbálják felelősségre vonni a bukott rezsim volt tagjait emberiség elleni bűnök, népirtás és háborús bűnök miatt.
A BBC hozzáfűzi: a 12 vádlottat emberiség elleni és háborús bűnök miatt helyezik bírósági eljárás alá. Szaddám Huszeint valószínűleg halálra ítélik. Gázi al-Jáver iraki elnök kijelentette: a bagdadi vezetés elfogadta a halálbüntetés visszaállítását a hétfői hatalomátadást követően. Jelzésértékű lehet, hogy al-Jáver egy interjúban ezt azon a napon közölte, amikor az amerikai hatóságok átadták Szaddámot az irakiaknak.
Kofi Annan, az ENSZ főtitkára is fontosnak nevezte, hogy irakiak ítélkezzenek a diktátor fölött. Dohai sajtótájékoztatóján Annan rámutatott: az ENSZ nem támogatja, hogy halálra ítéljék Huszeint.
Malek Dohan al-Hasszán iraki igazságügy miniszter szerint Huszein nem élvezheti tovább a hadifogoly státuszt, amely 2003 decemberétől illeti meg, azóta, hogy elfogták őt az amerikai erők. Az iraki politikus aláhúzta: a volt diktátort az általa elkövetett bűnökért fogják elítélni, míg a kézre nem kerített vezetőket távollétükben ítélik el. A miniszter megerősítette, hogy Szaddám Huszeint és volt vezető társait nyilvános eljárás keretében, akár külföldi ügyvédek védelmét élvezve vonják bírósági eljárás alá.
Emmanuel Ludot, Szaddám Huszein egyik kijelölt védője kijelentette: védence meg fogja kérdőjelezni a bíróság legalitását, melyet nem ismer el. Ludot szerint ez a testület „bosszúbíróság” lesz. Giovanni di Stephano, a Szaddámot védő csoport másik tagja a BBC-nek elmondta: független orvosi testülettel kívánja megvizsgáltatni védencét, hogy az megfelelő állapotban van-e ahhoz, hogy bíróság elé állítsák.
Egyébként Irakban a miniszterelnök társelnökletével vezetett bizottság által felülvizsgálja a 6000, hatósági eljárás nélkül letartóztatott és bebörtönzött személy ügyét, akiket a nemzetközi erők tartanak fogva – teszi hozzá az AFP.
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!