Szalay-Berzeviczy lett Jaksity utódja a BÉT élén

Az EU kiemelt ügyként kezeli az osztrák- magyar konzorcium tulajdonszerzését.

MNO
2004. 06. 29. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Értéktőzsde többségi tulajdonos képviselője, a HVB delegáltja lett Jaksity György utódja- írja a Napi Online.

Ismert, miután a BÉT elnöke kifejtette nemtetszését a magyar értéktőzsde osztrák tulajdonba kerüléséről, Szalay-Berzeviczy Attila a HVB nevében, pénteken írásban követelte Jaksity György lemondását az elnöki pozícióról.
A Jaksity által kifogásolt tranzakció és a tulajdonváltás következtében kialakult helyzet azonban az EU figyelmét is felkeltette, hiszen Brüsszel a nagybankok mérete miatt versenyjogi szempontból vette górcső alá az összehangolt tranzakciót.

A lap továbbá érdekesnek találja a felügyelő bizottság sorsát is. A testület öt tagjából négyen lemondtak, csak az elnök Katona Zsolt döntött másképp. Ennek ellenére, a részvényesek az utoljára távozott két tag – Streitman Norbert és Vida Mariann – távozását mandátumuk 60 nappal történő meghosszabbítása mellett fogadták el, így a BÉT fb-je továbbra is működőképes.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.