Táncünnep Győrben

Negyedik alkalommal adnak egymásnak randevút hazai táncművészetünk hivatásos együttesei Győrben, a Magyar Táncfesztiválon június 24-e és július 1-je között. A magyar táncélet rangos szemléjén Anglia legrégebbi társulata, a Rambert Dance Company és a svéd Skanes Dansteater is bemutatkozik.

Szilágyi Kata
2004. 06. 19. 9:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapest Táncegyüttes Kalotaszeg és a Honvéd Táncszínház Ki népei vagytok című előadásával nyílik meg június 24-én a IV. Magyar Táncfesztivál Győrben, amely a magyar táncművészet egyik legnagyobb ünnepe. Az egyhetes seregszemlén lesz klasszikus balett, modern-kortárs és néptánc is.

A fesztivál programjában szerepel többek között a Szegedi Kortárs Balett Requiem, a Pécsi Balett a „7”/„One Cue” című előadása, a Frenák Pál Társulat KáOsz című produkciója. A Győri Balett a Haydn: Évszakok-oratóriumot, Bozsik Yvette Társulata a Bált, a Dream Team Színház a Báb-világ című produkciót, a Debreceni Balett a Mikrokozmoszt, a Közép-Európa Táncszínház a Barbárokat mutatja be. Az előadásokat a Győri Nemzeti Színházban lehet majd megtekinteni, ahol Nemzetközi Kortárs Európai Uniós Képzőművészeti tárlat és Laposa Tibor fotókiállítása nyílik.

A hagyományoktól eltérően, a művészetnevelés szellemében idén gyermekelőadások színesítik a programot, amelyeket a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban lehet majd megtekinteni. A közönség megismerheti a cigány Csulánó és Mátyás király történetét a Honvéd Táncszínház Országalma című produkciójában, megnézheti a Budapest Táncegyüttes nagysikerű Csipkerózsika című mesejátékát, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat-Még 1 Mozdulatszínház a Karnevál-Állatok farsangja című előadást mutatja be, a BM Duna Művészegyüttes pedig a Rókameséket hozza el. A színházi élményt jól kiegészíti a gyermekrajzpályázat nyertes alkotásaiból a művelődési házban rendezett kiállítás.

Az idei fesztivál újdonsága az is, hogy két világhírű együttes mutatkozik be a magyar publikumnak. A Rambert Dance Company Anglia legrégebbi táncegyüttese, amelyet 1926-ban alapított a lengyel származású Marie Rambert. A több évtized alatt olyan világhírű koreográfusok kerültek ki a társulatból, mint Frederick Ashton és Anthony Tudor. Az együttes 1966-ban váltott profilt, amikor a klasszikus balett mellett kortárs tánckoreográfiákat kezdtek készíteni. A számos rangos kitüntetéssel jutalmazott együttes darabjait zenei változatosság jellemzi, repertoárjukon megtalálható Prokofjev, a Rolling Stones, Bob Dylan és az autentikus dél-amerikai népzene egyaránt. Előadásukat június 25-én nézheti meg a közönség.

A fesztivált Skandinávia egyik legjelesebb kortárs táncegyüttese, a svéd Skanes Dansteater Júlia és Rómeó című produkciója zárja. A Malmöi Opera és Zenés Színház épületében működő társulat sok műfajjal dolgozik, számos nagyszínpadi és több stúdió darabot készíttek már.

Az előadások mellett szakmai vitafórumot is rendeznek a tánc aktuális kérdéseiről, amelyen idén szép számmal lesznek jelen hazai és nemzetközi szakemberek, így például a francia filmes Frédéric Allinne, Celi Barbier, a Danse című táncmagazin nemzetközi balett kritikusa, Mary Brennan, a The Herald című angol lap tánc és előadóművészeti kritikusa, vagy Martin Wechsler a New York-i Joyce Theatre programigazgatója.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.