Tibi, te bitang

Dévényi Tibort két évtizede nem kedvelem. Olyan ő nekem, mint a Krisztáknak és Aladároknak a Mézga család, vagy az Ágiknak a csókolomos üdítőital reklám. Miközben a fél ország a pontos labdák lázában égett, nekem a nagyszünetben bujkálnom kellett a felső tagozatosok elől, akik mindenáron elő akarták terjeszteni három kívánságukat.

Sőt, Tibi bácsi miatt majdnem igazgatói intőt is kaptam, mivel a megyei olvasási verseny döntőjében nem voltam hajlandó átvenni a Dévényi Tibor 6. a osztályos tanuló nevére kiállított, eredményes részvételt igazoló emléklapot.

A félrecímzett oklevelekkel, elbaltázott megszólításokkal szegélyezett életemben ezért számított határkőnek a 2000-es esztendő, mikor is a Három kívánság című műsort végre bedarálta a piacgazdaság. A magyar társadalom már-már magához térni látszott a produkció után maradt kulturális űr okozta sokkból, és én is kezdtem föllélegezni, amikor Tibi bá' 2002. június 26-án újfent hallatott magáról.

– Az internetezők társadalomképtelen, sunyi alakok, akik nem merik nyíltan felvállalni a saját véleményüket, hanem jobban esik nekik arctalanul mocskolódni – magyarázta a honi baloldal gyermekspecialistája, midőn az újságírók szembesítették a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium tanácsadói posztjára történő kinevezésének terve által keltett népharaggal. A világhálót használó ifjúság sommás véleményezését követően Dévényi Tibornak persze még Havas Henriknél is tempósabban kellett távoznia az állami apparátusból, ám számomra újabb bukása sem hozott enyhülést. Őszinte leszek: 2002. június 27-óta attól rettegek, hogy Tibi bá' úgyis visszatér. És lőn.

Persze a Tibi bácsi elintézi nem új keletű készítmény, hiszen a Három kívánság kései klónjából már több adást is bemutatott a Magyar Televízió. Sőt, már kritikák is jelentek meg a műsorról. Kérdés tehát, hogy ezek után van-e értelme megszólalni, és ismételten kifejteni: Dévényi Tibor műsora rossz, sőt, az ifjúság ellen elkövetett bűn, mivel egy alapjaiban jó ötletet becstelenít meg gyalázatos megvalósításával. Mielőtt a fiókom mélyén lapuló Dévényi Tibor pajtásos úttörő relikviák okán bárki személyes érintettségből származó gonoszsággal vádolna, említek két példát a legutóbbi szériából.

Tibi bácsi áll a színpadon, vele szemben a kockás szoknyát és skót dudát viselő amerikai hölgy, aki nyelvoktatni érkezett hazánkba. Tibi bá' kérdése: Angolt tanicc?

Snitt. Tibi bácsi a teniszpálya szélén mosolyog, mellette a teniszruhába öltözött Hajnalka, aki egy fonákot kért Krisz Ruditól. Tibi bácsi lubickol a kafkai helyzetben, elárulja a nézőknek, hogy ő bizony hiába tanulmányozta át részletesen Krisz Rudi életművét, abban nyomát sem találta a Fonák című dalnak. De akkor mi is ez a rejtélyes kívánság? – teszi föl végezetül a kérdést, mire a teniszütőjét lóbáló Hajnalka kedvesen elcsacsogja, hogy az egyetlen magyar tinibálványával szeretne ütni néhányat.
– Tehát tenisz! – kap a fejéhez Dévényi Tibor, meg a néző is, és gondolatban rögvest rehabilitálja Lagzi Lajcsit a szalagavatós bemutatóra készülődő tánckarával egyetemben, aztán kíván, de nem hármat, csupán egyet, amit 2006-ig azonban úgy sem fog teljesíteni senki sem.