Üdvözöljük az Európai Unióban

Feledjük most a maliciózus gondolatokat arról, hogy a csatlakozás után néhány héttel mennyiben érezhetjük magunkat teljes jogú polgárnak az EU-ban, hiszen az se ártana, ha előbb emberszámba vennének saját hazánkban. Vagy legalább ne néznének totál hülyének. Tizenöt évvel a rendszerváltás után ne éreznénk úgy magunkat, mintha szerencsétlen statisztaként szerepelnénk egy hatvanas évekbeli cseh filmszatírában, ráadásul arra kell eszmélnünk, hogy nem eljátsszuk a történetet, hanem megéljük. De miért is?

A férj – jelesül én, de ez a történet lényegét tekintve indifferens – dolgozni megy. A feleség egyik gyermeküket beviszi a korházba, ahol műtét vár majd rá. Leparkol a kórháznál (Rókus), a nála lévő pénzérméket bedobja az automatába, jegyet vesz (június 09, szerda) 9 óra 34 perckor. A jegy 10.12-ig érvényes. (Kevés volt az apró.) Kórházba be, betegfelvétel elindítva, pénzváltási kísérletek után vissza a kocsihoz, újabb jegyváltás 10.01-kor, ami érvényes 11.01-ig, jegy kocsiba, vissza korházba. Betegfelvétel befejezve. Gyermekünk kórteremben. Búcsú, csók, délután jövünk, vissza kocsihoz.
A kocsinál első meglepetés: A Centrum Parkoló Rendszer Kft. büntetéscédulája 1320 Ft., kiállítva 10 óra 26 perckor. Második meglepetés: kerékbilincs, jegyzőkönyv: közterület-felügyelet kerékbilincselő csoport, kiállítva 10 óra 35 perc, csekk: 15 000 Ft.
A feleség idegesen telefonál a férjnek, hozzon pénzt. Most már a férj is ideges. Megy.
Érkezés. Helyszín a Corvin áruház és Rókus kórház közötti utca (neve Márkus). Tétova kísérlet az egyre idegesebb feleség megnyugtatására, beszélgetés a váratlanul felbukkanó közterület-felügyelővel. Sajnos nem ő tetette fel a bilincset, a mobil egység más tagja. Dokumentumokkal kísért rövid tényállásközlés után hasznos információkat ad.
1. Érvényes jegy birtokában nem lehetett volna megbüntetni. (Ez azért valahol bíztató)
2. Feltételezve, hogy a második jegyet nem vették észre, a csekket – a szabályok szerint – az első jegy lejárta után 20 perccel lehetett volna a kocsira tenni. Vagyis 10.12 + 20 = 10.32. Mégis 10.26 a kiállítás dátuma. Ez tehát szabálytalan.
3. Az előírások szerint, ha egy autón már van büntetőcsekk, akkor bilincset csak a kiállítást követő egy óra múlva lehet rátenni. Vagyis 10.26 + 60 = 11.26, a jegyzőkönyv szerint pedig mindez 10.35-kor történt. Ez tehát szintén szabálytalan.
Mindezt megerősítette a közben előkerült ellenőr is (aki a csekket tette a kocsira), elnézést kérve tévedéséért, mondván fáradjak be a központjukba és el fognak tekinteni az 1320 forint befizetésétől. Hurrá. A bilincs azonban marad.
Közben egyre több ideges ember tűnik fel körülöttünk, hasonló kerékbilincs problémákkal. A többségük a kórházból jön. Egy hölgy operált gyermekét vinné haza, és nincs nála elég pénz. A közterület bősz felügyelője hajthatatlan. Főnökei elérhetetlenek, a telefonok egyikét se veszik fel. A hölgy sírógörcsöt kap, sikoltozni kezd. Na, ekkor hívjuk a rendőrséget. Két kerület hat rendőre jelenik meg, és nekik is fél órájukba kerül, mire meggyőzik a civil szervet, hogy vetesse le a bilincset a hölgy autójáról. Nekünk csak a rendőrök jó tanácsa marad: Jelentsük fel a céget!
A férj – a többiekkel együtt – postára be, csekket fel. A Corvin földszintjéről el is tudjuk faxolni a megadott számra az igazolószelvényt. Feltűnik, hogy a készséges alkalmazott nem kérdezi a számot. Tudja. Mindennap tucatjával fordulnak meg nála az autósok. Úgy látszik a Márkus utca, itt a kórház mellett, kitűnő vadászterep.
Negyedóra múlva kerékbilincs le, közterületes emberünk, aki rátetette (neve is van: 1499), a kocsiból ki se száll. Onnan mondja: Ha valami nem tetszik, jelentsük fel. Jelentem: megtesszük. Sorstársainkkal gyors névjegycsere, dehonesztáló megjegyzések a főváros vezetőire, keserű szájíz, mindenki dolgára el.

Lendületben a város.