Választási visszásságok a kormánypártok érdekében

Nem szavazhattak a két forduló között 18.-ik életévüket betöltő fiatalok – Funar interjút tartalmazó napilapokat vásároltak fel – Iliescu felesége nyíltan kampányolt az SZDP mellett

Kõrösi Annamária
2004. 06. 21. 8:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megvonták a két forduló között 18.-ig életévüket betöltő állampolgárok szavazatjogát- írja az Adevarul. A központi napilap idézi az Országos Választási Bizottság elnökének szavait, aki arra hivatkozott, hogy a helyközi választások kezdetéig, vagyis az első forduló napjáig, június 6.-áig kellett betölteniük a felnőttkort, hiszen a második forduló csupán folytatásként és nem különálló szavazásként értékelendő. Az Adevarul szerint kb. 5000 elsőszavazónak kell ezáltal még két évet várnia, hogy élhessen állampolgári jogával.

A kormánypárt kolozsvári szervezetének emberei szombat hajnalban felvásárolták szinte az összes Evenimentul zileit és Monitorul de Clujt az újságárusoktól- tudta meg a Transindex. A két lapban egy Funar interjú jelent meg, melyben a trónfosztott polgármesterjelölt „nagy megbékélést” hirdet és azt sugallta: Rust támogatja a második fordulóban. Az országos napilap szerint az új keletű Funar- Rus barátság mögött a Nagy Románia Párt és a hatalmon lévő Szociáldemokrata Párt országos vezetősége közti egyesség állhat, de az is elképzelhető, hogy a PSD ígéretet tett Funar bírósági ügyeinek elrendezésére- írja a Transindex.

Iliescu elnök felesége a kormánypárt javára kampányolt a választások napján- írja a konzervatív Romani Libera. Nina Iliescu férje jelenlétében felháborodottságának adott hangot, amiért magánszemélyként nem nyilatkozhat arról, ki mellett tette le a voksát.
Komoly pártszervezésre utal, hogy Bukarestben a szociáldemokrata szavazók, egy jelszó ismeretében több szavazólapot tölthettek ki támogatottjuk javára – írja a Romania Libera. Okulva a két héttel korábbi vereségből, a szociáldemokraták „példás” mozgósítást vittek véghez a fővárosban, ami egy rajtakapott 6.-ik kerületi lakos számára akár börtönbüntetéssel járhat- közölte a napilap.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.