A Fidesz felszólítja Lamperth Mónika belügyminisztert: nyilatkozzon egyértelműen, lesz-e bérlakásépítési pályázat a Széchenyi-terv keretén belül – jelentette ki Szita Károly, a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke mai sajtótájékoztatóján. A fideszes politikus utalt arra: úgy tűnik, az otthonteremtési támogatás megkurtítását követően a kormány ismét csapást mérne a lakásra várókra. – Az a hír járja, hogy 2004-ben a kabinet nem kíván kiírni önkormányzati bérlakásépítésre vonatkozó pályázatot. Ehelyett arra akarja kényszeríteni az önkormányzatokat, hogy hitelt vegyenek fel, ha bérlakásokat kívánnak építeni. Csakhogy településeknek nem hitelre van szükségük, hanem a 2001-ben elindított támogatási rendszer folytatására – hangsúlyozta Szita Károly, hozzátéve: hitelt az önkormányzatok nem tudnak felvenni e célra, hiszen eladósodtak, s mivel a kormánytámogatások évről évre csökkennek, fejlesztési forrásaik jelentős részét óvodáik, iskoláik, egészségügyi intézményeik fenntartására kell fordítaniuk.
– Nagyon sok olyan család van ma Magyarországon, mely önerőből nem tud lakást vásárolni vagy építeni. Ezek az emberek albérletben élnek, vagy többgenerációs családtagként gyermekeikkel együtt szülőkkel, nagyszülőkkel – az esetek jelentős részében tíz négyzetméteres szobában. Számukra egyetlenegy lehetőség van az önálló otthonhoz jutásra: ha az önkormányzat ad – hangsúlyozta a politikus. Csakhogy az önkormányzat akkor tud lakást biztosítani a rászorulóknak, ha módjában áll építeni – folytatta Szita Károly, utalva arra: Medgyessy Péter „Egyetértésben a nemzettel” nevű programjában azt ígérte: 2006-ig 25 ezer bérlakást fognak építeni, s ígéretet tett arra is: megduplázzák a bérlakásépítések számát, és évente nyolcezer otthont építenek fel.
– Mindenki sikerként könyvelte el, hogy 2001-ben a Széchenyi-terv keretein belül a kormány végre támogatta a rászorulók lakáshoz jutását a bérlakásépítési programmal. 2001-ben az Orbán-kormány erre 22 milliárd forint támogatást adott. 2002-ben 20 milliárd forint volt e célra, ám a rákövetkező esztendőben, 2003-ban csupán ennek fele, 10 milliárd. Az idei költségvetésben pedig ennek is csak töredéke, 3,6 milliárd forint szerepel. Ez az összeg az ígért évi 8 ezer bérlakással szemben csupán 731 otthon felépítésére ad lehetőséget – hangsúlyozta Szita Károly, hozzáfűzve: most ez is kétségessé vált, hiszen olyan hírek láttak napvilágot, hogy nem írják ki a bérlakáspályázatot. – Az önkormányzatok pedig már elkészítették terveiket, és várják, hogy benyújthassák pályázatukat – tette hozzá a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke.
Meglepő kijelentést tett az iráni elnök














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!