Mint arról a Világgazdaság beszámolt, több mint harminc, az ország borvidékeinek jelentős részét képviselő borász nyilatkozatot juttatott el a földművelésügyi tárca és az OBI mellett a jelentősebb szakmai szervezetekhez is. Ebben szorgalmazzák, hogy a borminősítő intézet heti rendszerességgel végezze el legalább hetven forgalmi tétel utólagos kontrollját, hogy kiderüljön, az üzletek polcaira került palackok valóban azt a bort tartalmazzák-e, amelyek előzőleg a forgalomba hozatali engedélyt megkapták.
Szőke János, az OBI ellenőrzési igazgatóhelyettese megemlítette, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa kezdeményezésére éppen most zajlik egy több mint kétszáz mintás visszaellenőrzés. Szőke János ugyanakkor kijelentette: egyelőre arra várnak, hogy az FVM értesítse őket szándékairól.
Dékány András, a földművelésügyi minisztérium szóvivője elismerte, szükség van a forgalomban lévő borok rendszeres és átfogó ellenőrzésére. A tárca ugyanakkor kétségesnek tartja, hogy a visszaellenőrzés a termelők elvárásainak megfelelő módon megvalósítható-e. Az OBI évente mintegy ezerhatszáz utólagos kontrollt végez, ám a heti hetven mintás ellenőrzéshez hiányoznak az anyagi és a szervezeti feltételek is – jelezte kételyeit Dékány András, aki szerint a nyilatkozatban megszabott augusztus 19-ei határidő túl korai.
Dula Bence egri hegybíró, a kezdeményezés koordinátora azonban a Világgazdaságnak elmondta: szigorúan tartani kívánják magukat az augusztus 19-ei határidőhöz. Ha addig nem történnek érdemi lépések, az Európai Bizottsághoz fordulnak – szögezte le.
Forrás: Világgazdaság
Ali Baba mégsem távozott?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!