A Kennedyek ideje lejárt

Edward Kennedy szenátor a Demokrata Párt egyik legtekintélyesebb politikusa, a Kennedyek hatvan ragyogó éve azonban lassan múlt időbe tétetik – Kétszázezer dollárért együtt lehet ebédelni Warren Buffettel a világ második leggazdagabb emberével – Spanyol szieszta New Yorkban.

Ernesák Terézia
2004. 07. 28. 6:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Edward Kennedy szenátor kétségtelenül a Demokrata Párt egyik legtekintélyesebb politika-csinálója, John Kerry mentora, aki jelentős befolyással bír pártja szinte valamennyi politikusára. A Demokrata Párt doyenje, s a mostani elnökjelölő konvenció egyik sztárja, neki köszönhető, hogy a konvenciót éppen szülővárosában, Bostonban tartják, s ugyancsak neki köszönhető, hogy a Kerry-Edwards páros a demokraták jelöltje a Fehér Házba –írja a Boston Globe hasábjain Richard Reeves újságíró, az elnöki portré-könyvek alkotója. Cikkében a publicista tulajdonképpen a Kennedyek elmúlt évtizedeiről ír; arról, hogy hány nemzedéknyi politikust is adott ez az ír katolikus származású család Amerikának. JFK, az elnök volt persze a legismertebb, de mellette még a Kennedy-klán jó néhány tagja adta politikára a fejét. A legígéretesebben Kathleen Kennedy Townsend bizonyult, ám sikere átmenti lett. Akárcsak a többi Kennedyé. Tragédiák, skandalumok, bírósági perek, vereségek, kínos ügyek kísérték a nagynevű és nagyhatalmú família életét, tagjainak politikai karrierjét. A bostoni fivérek története ma ott végződik, ahol megkezdődött: Bostonban – írja a Globe. A 72 éves Ted Kennedy – a család és a párt pátriárkája – ugyanis jószerével politikai örökös nélkül maradt. A Kennedyek harmadik nemzedéke – a Shriverek, a Schlossbergek, vagy a Townsendek – valószínűleg nem vívnak ki hozzá hasonló politikai sikert és hatalmat. Részben, mert nem is igen érdeklődnek a politika iránt (mint JFK leánya, Caroline Kennedy Schlossberg), részben, mert alighogy elkezdtek politizálni, ki is pottyantak – választások révén persze – a politikából (mint például Robert Kennedy leánya, Kathleen, Maryland államban, vagy Joseph Kennedy, aki családi botrányok miatt hagyta ott a Kongresszust). A Kennedyek hatvan ragyogó éve lassan múlt időbe tétetik – írja a bostoni napilap.

Nagy a barátság Edward Kennedy, John Kerry, valamint hitvese, Teresa Heinz Kerry között. Pedig ez nem mindig volt így, legalábbis ami Teresa asszonyt és Ted Kennedyt illeti – írja a Boston Herald. A lap ismét közölte azt a néhány évtizeddel ezelőtti cikkét, amely arról szólt, hogy Teresa Heinz (akkor még a republikánus képviselő John Heinz felesége) erkölcsi ügyekben erőteljesen bírálta Ted Kennedyt.

Legalább kétszázezer dollárt kell fizetned, és ezért együtt ebédelhetsz Warren Buffettel – írja a New York Times. A napilap arról számol be, hogy Buffett, akit a világ második leggazdagabb emberének tartanak (a Forbes magazin szerint negyvenhárom milliárd dolláros vagyona van), maga hirdette meg – önmagát, aukción. Aki a legtöbbet ajánlja a vele elköltendő ebédért, jutalmul még magával viheti a jeles alkalomra hét barátját is. Az árverés induló összege kétszázezer dollár volt, de Buffett ebéd-meghívása jelenleg kétszázkétezer-egyszáz dollárnál áll. Ennyit volt hajlandó fizetni valaki az ebédért. Nevét nem hozták nyilvánosságra, sem azt, hogy hol és mit kosztoltak a szerencsések. A pénzt Buffett egy olyan alapítványnak adta oda, amely San Francisco szegényeit és hajléktalanjait segíti.

New Yorkot olyan városnak tartják, amely soha nem alszik. Egy kicsiny cég azonban most változtatni akar ezen – írja a New York Post. A MetroNaps nevű, néhány héttel ezelőtt alakult vállalkozás afféle spanyol szieszta lehetőségét kínálja leendő kuncsaftjainak. Arshad Chowdury, a cég egyik alapítója azt mondja: New York rövidke pihenésre vágyó polgárai náluk naponta félórácskát szundíthatnak, ebédidőben, igencsak kényelmes körülmények között. A MetroNaps az Empire State Building 24. emeletén kibérelt helyiségeiben lesötétített, csöndes szobák várják az ebédidőben kiszaladó pihenőket. A szobákban futurisztikus formájú, és színű székek, szundításra szánt, kényelmesnek mondott kinyitható székek várják a pihenni érkezőket. Húsz perces terminusok vannak, ezután vibrátorok és fény-játékok ébresztik fel a pihenőket. A „spanyol szieszta” áráról nem ír a New York-i napilap.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.