Az MSZP társadalompolitikai tagozata ismét elemezte az Új Magyar Szociáldemokrácia című szocialista programtervezetet, amelyet Hiller István készített. Gazsó Ferenc szociológus úgy véli, a dokumentum nem foglalkozik az állami szerepvállalás korlátozásával, nem rajzolódik ki belőle koherens államfelfogás, az egészségügy esetében pedig épp a tőke nagyobb részvételét támogatja. Nem említi az adórendszert és a jövedelemelosztást.
„Anno a szovjetek alá tartoztunk, most Amerika alá. Nem lehet megváltoztatni a kapitalizmust, ezért az MSZP-nek a tőkével szemben a társadalom érdekét kell képviselnie„ – Hegyi Gyula szerint erről szól mozgalmuk, amióta „lemondott bolsevik forradalmár múltjáról”. A Nemzeti Tankönyvkiadó vagy a Szerencsejáték Rt. tervezett privatizációja merénylet a baloldal ellen – vélekedett a párt európai parlamenti képviselője.
Velenczei Ágnes, a tagozat egyik szervezője szerint a szociáldemokrácia célja a tőkés társadalom megdöntése, Kerényi György ügyvivő a nemzeti baloldaliságot hangsúlyozta: a magyar nemzetnek 15 millió tagja van, az egyházak pedig nagy történelmi korszakokban átmentették a nemzettudatot és a nemzeti kultúrát. Pitti Zoltán közgazdász szerint Magyarországon, Európában példa nélküli módon, eddig csak az állami vagyon lebontása dominált; a szociáldemokrácia programjának színt kell vallania a jövedelem-, a fogyasztás- és a vagyonarányos közteherviselés elvéről.
A koalíció ideológiai, erkölcsi és politikai válságban van. A párt és a kormány okot adott arra, hogy egymillió választó bizalmát elveszítse. Az MSZP-t a nép nem ideológiai okokból bízta meg kétszer is kormányalakítással, hanem mert azt remélte, hogy nem védelmezik a törvénytelenséget. „Ezeket az egyszerű dolgokat nem tartottuk be.„ – mondta Kósa Ferenc parlamenti képviselő, a Nagy Sándor vezette szocialista platform egyik vezetője.
Rózsa András a tanácskozásra írott memorandumában ennél is élesebben fogalmaz: a pártelit egyes tagjainak önző, erkölcstelen magatartásáról, a „pártok mögötti gazdasági érdektársulások megegyezéses működéséről”, gyanús privatizációkról, feltáratlan visszaélésekről, a „zsákmánypártiak politikaformáló hatalmának kialakulásáról„ ír.
Az ülésen részt vevő Kovács László szerint kormányzásuk dilemmája, hogy miként lehet összhangot teremteni a hosszú távú társadalompolitikai és a rövid távú célok között. „Ha eltúlozzuk a hosszú távúakat, elveszítjük a választást. Ha a rövid távúakra koncentrálunk, zsákutcába jut a gazdaság és az ország fejlődése.” A pártelnök találkozóra hívta a tagozat vezetőit Lendvai Ildikó frakcióvezetővel és Kiss Péterrel, a Baloldali Platform vezetőjével. A Népszabadság információi szerint a kongresszusra összefoghat egymással a Kiss Péter által fémjelzett baloldali és a Nagy Sándor vezette platform.
Forrás: Népszabadság
Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!