Armstrong hatodszor is nyert

Vasárnap délután egy fáradt, de nagyon boldog ember emelte a karjait az ég felé a párizsi Champs Elysée-n: Lance Armstrong, aki - először a Tour de France 101 éves történetében - hatodszor nyerte meg ezt az embert próbáló, 23 napon át tartó versenyt.

Jack Corn
2004. 07. 25. 16:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Armstrong teljesítménye valóban csodálatra méltó: a texasi kerékpáros hat versenyszakaszt nyert meg, melyek közül kiemelkedik a múlt szombaton aratott részgyőzelme. Itt együtt érkezett a célba a több mint három perccel előtte indult olasz Ivan Bassoval, ami egy ilyen szintű versenyen eddig példa nélkül állt. Ma reggel a huszadik (és egyben utolsó) Montereau és Párizs közötti 164 km-es szakaszra már 6 perc 38 másodperces előnnyel indult a második helyen álló német Andreas Kloeden előtt.

A sikerben óriási szerepe van az őt kiszolgáló profi csapatnak. Orvosok, pszichológusok, masszőrök és olyan versenytársak segítették őt, mint George Hincapie, Floyd Landis, Robbie McEwan, az orosz Vjacseszlav Jekimov és hat másik versenyző. A Kék Vasútnak is hívott csapatról, ami az Egyesült Államok szövetségi postájának anyagi támogatását élvezi Johan Bruyneel sportigazgató szakmai vezetésével, Armstrong szerényen csak annyit jegyzett meg, hogy „ez a világ legjobb csapata”.

Hincapie elmondta az újságíróknak, hogy a verseny előtt Armstrong és segítői vele együtt több mint két hetet töltöttek az Alpokban és a Pirenneusokban, gyakorolván a nehéz hegyi szakaszok minden méterén. A segítők katonai precizítással mindent előre megbeszéltek és kidolgoztak a 3369 km-es verseny kezdete előtt. Nem hagytak semmit a véletlenre, az amerikai klasszisnak csak a pedált kellett tekernie. A bírálók egyébként az Armstrongot kiszolgáló csapat rovására írják a negyedik versenynapon Iban Mayo bukását: mint mondják, a segítők elzárták az Armstrongot behozó spanyol elől az utat, aki végül is nagyott esett, és a verseny feladására kényszerült.

A texasi versenyző különleges fizikai erőnlétét mutatja az is, hogy a Lannemezan és a Plateau de Beille közötti 204 km-es nehéz hegyi szakaszon Armstrong szinte unatkozva, egyedül vezetve lett az első, úgy, hogy a szakasz erősen emelkedő 16 km-es részén még növelte is az előnyét az őt üldözők előtt.

Már a verseny mai befejezése előtt keringtek hírek arról, hogy Armstrong nem áll le, és jövőre hetedszer is megpróbálja elhódítani a büszke cimet. – Nehezen tudom most elképzelni, hogy 2005-ben kihagyom a Tour-t – mosolygott a 32 éves amerikai. – Ha indulok, akkor meg is akarom nyerni ismét – mondta a körülötte tolongó újságíróknak. Jogi Mueller, az Armstrong csapat szóvivője szerint van rá esély, hogy a hatszoros bajnok jövőre is indul, de erről még nem született döntés. Armstrong egyébként a verseny előtt lemondta az athéni olimpiára készülő amerikai olimpiai csapatban való résztvételét azzal, hogy pihenni szeretne és a gyerekeivel akar több időt tölteni.

Ahogy ilyen sportörténeti pillanatokban lenni szokott, nem mindenki örül Armstrong páratlan sikerének. Sokan egykori segítőjének nemrégen napvilágot látott vádjait ismétlik, miszerint ismeretlen összetételű serkentőszerekkel szúrta magát éveken át. A vádakat Armstrong többször határozottan cáfolta, de az amerikai atléták jelenlegi dopping-ügye miatt felajzott sportvilág nem nagyon hisz neki.

A hatszoros bajnok élete 1996-ban szomorú fordulatot vett, mikor hererákot állapítottak meg nála, és az orvosok csak 50-50 százalék esélyt adtak neki a tökéletes felgyógyulásra. Magánélete is válságba jutott: a betegsége idején végig mellette álló feleségétől tavaly elvált és otthagyta őt három pici gyerekkel. Most, a sikerek tetején, vele mutatkozik Sheryl Crow amerikai énekesnő, aki élete nagy szerelmének tartja a szívós kerékpár versenyzőt. Francia vélemények szerint az énekesnő érzelmeit talán az is befolyásolhatja, hogy Armstrongot elárasztották több milliós reklámajánlatokkal az eddigi Subaru autókat népszerűsítő reklámfilmek mellett. (Forrás: Associated Press)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.