Mint arról nemrég Szájer József, a Fidesz euróapai képviselőcsoportjának tagja is beszámolt, a Néppárt frakciója július 5-8-a között tartja alakuló ülését, melynek budapesti házigazdája a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség. Az eseményen jelen lesz az Európai Néppárt összes régi és új képviselője, az Európai Néppárt keretében működő valamennyi politikai erő delegációja, s az Európai Unió kormányának tekinthető Európai Bizottság tagjainak is több mint a fele.
Ma délután a megnyitón Hans-Gert Pöttering frakcióvezető európai parlamenti frakcióvezető, Ivo Sanader horvát miniszterelnök, Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Szájer József, EP-képviselő mond beszédet.
Az esti órákban felszólal Valery Giscard d,Estaing, az Európai Konvent elnöke és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.
Pöttering egy sajtónyilatkozatban kijelentette: a néppárti csúcs helyszínéül két ok miatt választották Budapestet. Egyrészt a magyar főváros 1956-os hagyományai miatt, hiszen a forradalom óta Budapest a szabadság jelképe, másrészt azért, mert a Fidesz és az MDF kitűnően szerepelt az európai voksolás során.
Az Európai Néppárt az idei választások után tudta először érvényesíteni azt a szempontot, hogy az Európai Bizottság vezetőjét a választásokon győztes erő jelölhesse, José Manuel Durao Barroso portugál miniszterelnök személyében. Barrosonéppárti jelölésével az Európai Unió történetében először teremtődött meg az élő, közvetlen kapcsolat az összeurópai választás az utána következő személyi változások között.
Az Európai Tanács nemrégiben hagyta jóvá az Európai Alkotmány szövegét, így a tanácskozás egyik legfontosabb napirendi pontja az alkotmány szövegének véglegesítése valamint a szöveg ratifikációs folyamata az egyes tagállamokban. Ezekről a kérdésekről hétfőn délután a Parlament felsőházi termében Valéry Giscard d'Estaign volt francia köztársasági elnök, az alkotmány szövegét kidolgozó EU-konvent elnöke tart előadást a frakciónak és találkozik Orbán Viktorral, a Szövetség elnökével.
A tanácskozás második napjának programja a néppárti frakció öt évre szóló cselekvési tervének kialakításáról szól. Ezek között kiemelt jelentőségű az Európai Unió következő költségvetésével kapcsolatos néppárti elképzelések egyeztetése, a képviselendő álláspont kidolgozása. Óriási jelentősége van ennek a kérdésnek Magyarország számára, hiszen ezeken a pénzeken múlik az, hogy mennyi időn belül tudunk életszínvonalban, életnívó tekintetében felzárkózni az Európai Unióhoz, hogy ez a folyamat 10 vagy 20-30-40 évig tart.
A tanácskozás következő központi kérdése Európa biztonságának kialakítása köré összpontosul. Ebbe a kérdéskörbe tartozik az uniós polgárok biztonsága, a szabad mozgás és szabad munkavállalás kérdése, de itt jelenik meg a külső határvédelem is. Európa jövője nagyban befolyásolja az, hogy hogyan tudja kamatoztatni ennek a 450 milliós közösségnek a szellemi kapacitását, amely pedig nagyban függ a kutatás-fejlesztésre, az információs, tudásalapú társadalom kialakítására fordított összegektől, illetve azok hatékonyabb és koncentráltabb felhasználásától.
Kedden délután 3-kor kerül sor annak a néppárti bizottságnak a megbeszélésére, amely a romániai demokrácia állapotát vizsgálja. A tanácskozáson a bizottság elnöke, Orbán Viktor azzal a delegációval fog találkozni, amely néhány héttel ezelőtt ezelőtt megfigyelőként vett részt a romániai helyhatósági választásokon. A bizottság a delegáció tapasztalatainak ismeretében fogja véglegesíteni az Európai Néppárt számára készített jelentését.
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!