Több elemző szerint azonban a valódi ok a politikai tartalmú üzenetek felügyelete lenne. „A megfigyelőrendszer képes megtalálni többek között a „hamis politikai pletykákat” és a „reakciós megjegyzéseket” – jelenti a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű csoport sajtóközleménye.
A szöveges üzenetek kiemelt fontosságára hívják fel a figyelmet a SARS-járvány tavalyi kitörését hozva példának, mely során sms-ekben érkező információkból értesültek a vírus veszélyeiről a lakosok, miután a helyi kormányzat eleinte megpróbálta eltussolni őket.
A kínai hatóságok egyre inkább felhasználják az új technológiát a hírek és információk áramlásának korlátozására. Az elmúlt hónapokban szemtanúi lehettünk a sajtószabadság visszaesésének, különösen az interneten – közölte a szervezet állásfoglalásában. – A nemzetközi közösségnek fel kell lépnie a kínai rendszer keményedése ellen.
Az internetforgalom megfigyelése, mellyel a kínai Venus Infotechnológiai cég is foglalkozik, közleményben jelezte, a felügyeleti szisztéma az algoritmusok filterezésén keresztül – amely a jelszavak alapjául szolgál – bizonyos jelszavak és kulcsszavak beírása után a rendszer automatikusan riasztja a rendőrséget.
A Xinhua híszolgáltató szerint több mint 220 milliárd sms-t küldtek 2003-ban Kínában, ami a világ összes sms-forgalmának körülbelül 55 százaléka. (FigyelőNet).
Vadászgépek szálltak fel Lengyelországban














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!