Indulásra kész kisvonat az állomáson
A kisvasút építése az akkori nevén Ludas Matyi Vidámparkkal együtt 1959-ben vette kezdetét. A mindössze 1100 m hosszú, egy állomással és egy körívvel rendelkező kisvasúton a rákövetkező évben, május 1-jén indult meg a forgalom a gyermekek legnagyobb örömére. Járműparkja egy C-50-es dízelmozdonyból és négy kis személykocsiból áll. A járművek az egykori Szerencsi Gazdasági Vasútról érkeztek Debrecenbe. A ma is üzemelő mozdony vasúttörténeti ritkaság, mivel a pécsi mellett ez az egyik megmaradt 4500-as sorozatú C-50-es hazánkban. A jármű több fő tulajdonságában is különbözik a nagy számban gyártott típus többi tagjától. A kisvasút a rendszerváltásig úttörővasútként üzemelt, azóta három fő látja el a vasútüzemi feladatokat. Megszüntetése a nyolcvanas évek elején ugyan felmerült, de több vidéki városi társával ellentétben elkerülte e sorsot. Az ötvenes-hatvanas években ugyanis Egerben, Szolnokon, Veszprémben, Székesfehérvárott és Dunaújvárosban is üzemelt egy-egy kérészéletű úttörővasút. A debreceni Vidámpark kisvonatja azonban még ma is közlekedik a nyári idényben, igazodva a park nyitvatartásához.
A különleges C-50-es
A Nagyerdei Kultúrpark Debrecen északi részén, a városi villamos végállomásánál található. Területén a háború előtt lőtér volt, melynek nyomai a terepen még ma is fellelhetők. A kultúrpark 1960-ban alakult meg a három éve már üzemelő állatkert és az új vidámpark egyesítésével. A Tiszántúl legnagyobb szórakoztatóhelye áprilistól októberig várja látogatóit.
Vadászgépek szálltak fel Lengyelországban














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!