Az Európai Unió régi tagállamaiban az utóbbi időben emelkedett a női foglalkoztatás a nagymértékben megnövekedett részmunkaidős állásnak és az atipikus munkának köszönhetően. Míg hazánkban a munkavállalóknak csupán öt százaléka dolgozik napi nyolc óránál kevesebbet, addig az unió országaiban ez az arány 33,5 százalék. Európában az 50-64 éves korosztály 37,5 százaléka dolgozhat csökkentett vagy részmunkaidőben. Hollandiában kimagasló ez az arány, 76 százalék, Nagy-Britanniában 53, Németországban 44. Görögországban a nők alig több mint négytizede dolgozik, és alig nyolc százalékuk részmunkaidőben.
Hazánkban még nem igen lehet válogatni a részmunkaidős állások között. Bár nálunk alacsony a foglalkoztatottság, mégis kisebb a női munkanélküliség, mint a férfiaké. Valamennyi csatlakozó országnak nemzeti akciótervet kell készítenie, amely szerint 2010-re hazánkban nem sikerül a lisszaboni célkitűzést teljesíteni. A munkaügyi tárca ugyanis 2006-ra 53, 2010-re pedig 57 százalékot tart reálisnak.
Magyarországon egyedi probléma, hogy a közterhek nem mérséklődnek a munkaidő rövidülésével arányos mértékben. Az egyösszegű egészségügyi hozzájárulást idén januártól a gyes és a gyet mellett dolgozók után nem kell fizetni, ugyanakkor a foglalkoztatás ösztönzését elősegítő jogszabályok nem veszik figyelembe a család melletti munkavállalás sajátosságait. A családok támogatásáról szóló törvény értelmében például a gyermekgondozási támogatás akkor már nem jár, ha a gyerek napi négy óránál hosszabb időt tölt a bölcsődében vagy az óvodában.
Nem büszkélkedhet a női foglalkoztatási ráta tekintetében Olaszország sem, mert ahogyan a Corriere della Sera című milánói napilap megírta, az utolsó helyre esett vissza. Az olasz nőknek csak 12 százaléka dolgozik részmunkaidőben, ez magyarázhatja azt az adatot, hogy tíz nő közül csak négy dolgozik. Az olaszokat megelőzte kilenc most csatlakozó ország és Spanyolország is, ahol az utóbbi tíz évben duplájára nőtt a női foglalkoztatás, miközben például a skandináv országok, Nagy Britannia és Hollandia már teljesíti az uniós elvárást. Figyelemreméltó adat az is, hogy tíz olasz nőből négy családi okokra hivatkozva nem vállal munkát, ezzel szemben Európában csak ketten érvelnek ezzel. A helyzeten sokat könnyítene, ha az óvodai és idősgondozási-hálózatot fejlesztenék. A szülés után ugyanis az olasz nők harmada nem tér vissza dolgozni, de az is előfordul, hogy emiatt nem alkalmazzák őket: Lombardiában például évente hatezer nő veszti el állását, amiért gyereket vállal.
Érdekes adalék mindehhez, hogy az önálló vállalkozással rendelkező hölgyek legnagyobb arányban két déli tagországban Portugáliában (19,3 százalék) és Görögországban (18,9 százalék) élnek.
Forrás: Népszabadság
Napi sudoku















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!