A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium vezetése lehetetlen helyzetbe hozza az ifjúsági és civil szervezeteket – mondta Szijjártó Péter fideszes politikus. Az ellenzéki párt képviselője aggasztónak tartja a nyári táboroztatásra kiírt pályázati rendszert és attól tart, hogy az idén is későn jutnak pénzhez a nyertesek. A tavalyi év tízezres számához képest idén összesen 3500-an jelentkeztek. Az érdeklődés azért ennyire alacsony, mert csak az interneten keresztül lehet pályázni – tette hozzá. A minisztérium még a szerződéseket sem kötötte meg a nyári táborok finanszírozására – emelte ki Szijjártó.
Idén mindössze 17 milliárd forintból gazdálkodhat a tárca, míg 2002-ben kétszer ekkora összeg állt rendelkezésére – fűzte hozzá a fideszes politikus.
Zuschlag János, az MSZP szakpolitikusa elmondta, hogy augusztus elején mindenki megkapja a pénzt. A hírekkel ellentétben a gyermek és ifjúsági célú kiadások tavalyhoz képest csak nem 20 százalékkal nőttek, 2003-ban 3,1, az idén 3,7 milliárd forint jutott erre a célra – szögezte le a szocialista politikus. (Magyar Rádió)
Megjelent a kormányrendelet, újabb béremelést kapnak a pedagógusok + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!