A tájékoztatás szabadsága, a közszolgálatiság elve nem engedi meg, hogy a pártok közvetlenül is befolyást gyakoroljanak a független médiára. Beszédes dolog, hogy a szocialisták éppen az elvesztett európai parlamenti választások után nyúlnak ehhez a fegyverhez. A médiatörvény módosításának eddig is volt felelőse a kormányban, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.
Nem világos számunkra, hogy ezután ki terjeszti be a kormányzat médiatörvény módosításával kapcsolatos törvényjavaslatát. A szocialisták láthatóan a közszolgálatiság terén továbbra is a zűrzavarban érdekeltek. A Magyar Televízió székházügyében is már a kormány dönt a kuratóriumi elnökség helyett – ahonnan egyébként törvénytelenül kiszorították a Fidesz delegáltjait – az MTV-t érintő ügyekben. Ráadásul közbeszerzés nélkül akarnak új székházat építeni.. A Magyar Televízió láthatóan elvesztette függetlenségét, de ez a szocialistáknak nem elég.
Folyamatosan támadják a független közszolgálati rádiót is. Eddig a költségvetési megszorításokkal, az élet minden területén jellemző szocialista elvonásokkal próbálták ellehetetleníteni a rádiót. Az új szocialista főkoordinátor egy ma reggeli interjújában már nyílt, pártpolitikai támadást intézett a független magyar rádió ellen. Mindez összeegyeztethetetlen a médiatörvénnyel, egy pártpolitikus, egy országgyűlési képviselő nem szólhat bele a független közszolgálati rádió és annak elnökének munkájába.
Felszólítjuk a szocialistákat, ha őszintén akarják a médiatörvény módosítását, akkor azonnal hagyjanak föl a független közszolgálati médiumok ellehetetlenítésével, folyamatos támadásával – áll a nyilatkozatban.
Körbe akarta driftelni a város karácsonyfáját, de rosszul sült el a mutatvány + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!