Ötven évvel ezelőtt, 1954. július 4-én játszották a Magyarország-Németország döntőt a berni labdarúgó világbajnokságon. A svájci vb fináléjában a magyar Aranycsapat 3-2-es vereséget szenvedett a német gárdától, amely akkor hatalmas meglepetésnek számított. Puskásék csapata ugyanis akkoriban már több mint négyéves veretlenséggel büszkélkedhetett, 1952-ben elnyerték az olimpiai bajnoki címet, és egy évvel korábban a Wembley-stadionban 6-3-ra verték Angliát az évszázad mérkőzésén.
Buzánszky Jenő így nyilatkozott erről a meccsről a Magyar Rádiónak: „ha megnyerjük az 1954-es világbajnokságot, és mondjuk az évszázad mérkőzésén nem győzünk, akkor soha nem lett volna a magyar labdarúgásnak ilyen világhírneve. Anglia akkor gazdasági-, politikai- és futballnagyhatalom volt. Az évszázad mérkőzése címet az angolok találták ki. Akkoriban a világsajtó azt írta a mérkőzés előtt, hogy három ország, Brazília, Anglia és Magyarország a világ legjobb három csapta. Ezért lett évszázadmérkőzés, mert aki nyert, az repül fölt a világ tetejére, és így mi repültünk fel.”
Grosics, hajdani kiváló kapusunk véleménye szerint egy ország labdarúgásának az értékmérője, hogy egy adott időszakban milyen helyet foglal el a világ labdarúgásában. Ha visszatekintünk a magyar futball történetére, akkor az 1950-56-os időszakra mondhatjuk azt, hogy akkor a magyar foci a világ legjobbja volt. Ahhoz, hogy a labdarúgás hasonló érzelmeket váltson ki ma is, ahhoz néhány esztendőn keresztül ott kellene a világ élén szerepelni. De erre az egykori Aranycsapat tagja nem sok reményt lát.
Az évforduló alkalmából július 2-án a Magyar Televízió három órás műsort tűz műsorra, amelyben a Berni csoda című 90 perces német dokumentumfilm is látható lesz. Az alkotók 38 percet készítettek a találkozóról, amely azért kuriózum, mert eddig csupán 10 perc volt ismert. A műsor vendége lesz az egykori kommentátor Szepesi György, valamint a játékosok, Grosics Gyula, Sándor Csikar és Guido Proff német professzor, aki más szemszögből is elemzi a mérkőzést. A filmet az 50 éves jubileumi ünnepi sorozat első részeként már bemutatták Németországban. Az Aranycsapat 3-2-es legyőzésével végződött fináléjáról szóló alkotást a világbajnok csapat még élő tagjai, Horst Eckel, Ottmar Walter és Alfred Pfaff, valamint a Német Labdarúgó Szövetség elnöke Gerhard Mayer-Vorfelder tekintették meg.
Forrás: Magyar Rádió, MobilPress
Bombariadó volt két, Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!