Jobboldali platform alakult az MSZP-ben

Kamu Hírügynökség
2004. 07. 21. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jobboldali platformot hozott létre az MSZP-ben néhány, egyelőre magát megnevezni nem akaró személy. A szerveződés tagjai a Kamu Hírügynökségnek elmondták, a szocialista pártot a lehető leghamarabb meg kell újítani, mert jelenleg nem képviseli megfelelően a nemzeti érdekeket, elkótyavetyéli az állami vagyont, és nem tekinti szívügyének a határontúli magyarság sorsát.

A jobboldali tagozat úgy véli, hogy az MSZP jelen állapotában nem több, mint egy privatizációból meggazdagodott érdekcsoport, amelynek élén egy kádárkori, ugyanakkor „Washingtonhoz és Brüsszelhez egyaránt dörgölődző” vezetés áll. A jobboldali gondolkodású szocialisták úgy vélik, a kormány működésében egyre inkább előretörnek a liberális nézetek, az SZDSZ-es miniszterek pedig gyakorlatilag ellenőrizetlenül tevékenykednek területükön. A platformisták véleménye szerint nincs helye a koalícióban egy olyan pártnak, amely „a rendszerváltás alapértékeit elárulva, csupán pártérdekből hatalomban tartotta a titkosszolgálati múltú miniszterelnököt„. Az SZDSZ-ről szólva a jobboldali platform tagjai a Kamu Hírügynökségnek elmondták azt is, már az MSZP-ben is többen unják, hogy a szabad demokraták és a média folyton álproblémákról szónokol, miközben a nemzet gondjai egyre sokasodnak: évről-évre egyre kevesebb gyermek születik, a társadalom súlyos értékválsággal küzd, szinte nincs nemzettudat, a gazdaság pedig aggasztó tüneteket mutat.
Amíg a szocialista párt nem vált irányt, és továbbra is „a legnagyobb magyar turistaként ismert” Medgyessy Pétert tartja a miniszterelnöki székben, „aki nem tagja az MSZP-nek és többször is kinyilvánította szimpátiáját a szabad demokraták iránt” – hangsúlyozta az egyik platformos –, addig nem várható semmiféle változás az ország életében.

A Kamu Hírügynökség úgy értesült, hogy a jobboldali platform támogatná az MSZP–SZDSZ-kormány által megszüntetett Széchenyi-terv újjáélesztést, a határontúli magyarok kettős állampolgárságát, a történelmi egyházak kiemelt támogatását, a kommunizmus bűneinek feltárását és a privatizációs szerződések felülvizsgálatát, valamint a médiaegyensúly megteremtését, illetve a Szabadság téri országzászló visszaállítását.

(Figyelem! A Kamu Hírügynökség tájékoztatja előfizetőit és olvasóit, hogy az álhírek minden valóságalapot nélkülöznek.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.