Forbes, inosmi.ru, lenta.ru
Az orosz elnök tanácsadója szerint Paul Klebnikovot nem Vlagyimir Putyin politikája ölte meg, hanem „egyszerű” bűnözők – olvasható a Forbes gazdasági magazin orosz nyelvü kiadásában. Mihail Leszin hozzátette: bár megérti, hogy mind az orosz, mind az amerikai sajtó az orosz államot is hírbe hozta a főszerkesztő halálával, de azt egyszerűen képtelenségnek nevezte, hogy a kettő között összefüggés lenne. A The Wall Street Journalban is megjelentettett interjúban a tanácsadó kijelentette: a Kremlben sem értették a történteket, illetve az orosz politikai elitet is meglepte a Klebnikov ellen elkövetett merénylet. – Oroszország mindent megtesz Klebnikov családjáért, amit csak lehet, ezért addig keressük a gyilkosokat, amíg meg nem találjuk őket – hangsúlyozta. Leszin egyébként arra a The Wall Street Journal cikkre reagált ezekkel a mondatokkal, amelynek a címe Oroszország, ahol a törvénytelenség uralkodik volt. A Detektiv Press értesülései szerint egyébként Klebnikov a merénylet előtt egy tényfeltáró könyv összeállításán dolgozott, amelyben Vlagyiszlav Lisztyev újságíró különös halálát tárta volna fel. Az információt a Forbes stábja közleményben tagadta. Közben az orosz állam elutasította az Egyesült Államok által felajánlott segítséget a merénylet körülményeinek kivizsgálása ügyében, pedig maga George Bush titkársága próbált kapcsolatot teremteni az orosz hatóságokkal.
Haaretzdaily.com, rian.ru
Izrael történelmi hibát követett el akkor, amikor engedélyezte Jasszer Arafatnak, hogy a palesztin autonóm területen maradjon – jelentette ki Shaul Mofaz, Izrael hadügyminisztere. A politikus szerint Arafatot ki kellene tiltani a palesztin területről, hogy helyet csináljanak egy új palesztin vezető számára. Mofaz úgy véli: Arafat értelmetlen reformok véghezvitelével van elfoglalva, emiatt lázadoznak ellene a palesztin területen élők is.
Lenta.ru
Több mint 70 millió fontot költött el Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa, a labdarúgócsapat megerősítésére. A londoni klub legújabb szerzeménye Didier Drogba, akit 24,5 millió fontért vásároltak meg az Olympic Marseille-től. A francia egyesület nemrég elutasította a Chelsea 18 millió fontos ajánlatát, és 27 millióban állapította meg Drogba árát. A londoniak számára Roman Abramovics tavalyi érkezése óta nem jelent akadályt az ilyen magas összeg kifizetése, ráadásul sietős is nekik, mert szerdán útra kelnek az Egyesült Államokba, ahol a legnagyobb európai klubok részvételével megrendezendő tornán vesznek részt.
Megjelent a kormányrendelet, újabb béremelést kapnak a pedagógusok + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!