Az új ajánlatban szereplő járművek biztonságosabbak, mint az eredeti változat, a megrendelésre szóló szerződés pedig jogilag és szakmailag sem kifogásolható – állítja a közlekedési cég és a városvezetés is – számolt be a Népszabadság.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) tagjai azonban nem osztják ezt a nézetet, és fenntartásokkal fogadták a Siemens ajánlatát. Az egyesület az ajánlatot pénzügyileg az előzőeknél jobbnak tartják, ám a járművel kapcsolatban aggályaik vannak. Közleményükből kiderül, hogy a tervrajzon látott jármű belső tere az előző Combinónál is szűkebb, alig több mint 70 centiméter a hely az ülések között. Ez a zsúfolt Nagykörúton kritikus lehet, akadályozza az utasok mozgását, az egyterű jármű nem éri el a célját. A jármű ívekben oldalirányban nagyon kilóg, három kritikus megállóban – a Margitszigeti-bejárónál, a Török utcánál és a Móricz Zsigmond körtéren – érinti a közúti sávokat és a villamosok egymást is. Ezért a járműveket tükrök helyett kamerákkal kell felszerelni. Az említett okokra hivatkozva úgy gondolják, a biztonságos üzemeltetéshez a Margit hidat is át kell építeni. Az egyesület szerint a tendereljárásban megkövetelt referenciajárműnek csak egyes részegységei léteznek gyártásban, ám ilyen villamos még soha nem készült, jelenleg csak rajzként létezik. Emlékeztetnek, hogy a referenciajármű hiánya miatt a BKV korábban több ajánlattevőt is kizárt a pályázatból.
A BKV illetékesei a szerződés aláírása előtt nem kívántak reagálni.
PM Orban Reveals Plans for the Christmas Break + Video















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!