Varsó azt kifogásolja, hogy a lengyel gazdák a legtöbb termék után csak 2013-ban kapják meg az unióban szokásos támogatások teljes összegét – tudósít a Gazdasági Rádió.
Az érvényben lévő csatlakozási szerződés értelmében Lengyelország az első évben a támogatások 25 százalékára jogosult, amit a nemzeti állam saját költségvetéséből meghatározott mértékig kiegészíthet, majd az összeg fokozatosan éri el a 100 százalékot.
A lengyel kormány egyúttal kifogásolja, hogy az EU már a csatlakozási szerződés aláírása után vezette be a közvetlen támogatásokat a repcére és más olajos növényekre.
Egy másik beadványban, Lengyelország kifogásolja a csatlakozás előtt felgyülemlett cukorkészletek megadóztatását, miközben az EU szándékai szerint a jövőben a cukor is a támogatott termékek közé kerülne a tervezett reformnak megfelelően.
A támogatásra jogosult 2,1 millió lengyel gazdából csak 1,3 millió adta be igényét a megszabott határidőre, június 30-ig, ami a gazdák alig 70 százalékát teszi ki.
Főleg a kistermelők mondtak le a támogatás igényléséről attól félve, hogy ezáltal újabb adókat vetnek ki rájuk.
Bombariadó volt két, Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!