Ma kezdődik a Tour de France

Ma kezdődik a világ legrangosabb kerékpáros körversenye. Az idei Tour de France ráadásul történelmi lehet, hiszen Lance Armstrong zsinórban hatodszor nyerheti meg.

MNO
2004. 07. 03. 8:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

3391 kilométer (többek között hat hegyi szakasz, illetve a prológgal együtt három egyéni – köztük egy hegyi és egy csapatidőfutam). Ennyi választja el Lance Armstrongot attól, hogy talán mindörökké megdönthetetlen csúcsot állítson fel zsinórban hatodik Tour de France-győzelmével (korábban a belga Eddy Merckx, a francia Bernard Hinault és Jacques Anquetil, valamint a spanyol Miguel Indurain nyert ötször).

A világ legrangosabb kerékpáros körversenye ma kezdődik a 6,1 kilométeres liege-i prológgal, s három hét múlva Párizsban, a Champs-Elysées-n ér véget.

A texasi sportoló felkészülése nem sikerült éppenséggel zavartalanra, megjelent ugyanis egy könyv L. A.-ügyirat címmel, amely doppingolással vádolta meg. Armstrongot teljesen kiborította, hogy a kiadvány a boltok polcaira kerülhetett, pereskedni kezdett.

Az idei Touron nem lesz magyar résztvevő, a Quick Step-Davitamon az elmúlt két évvel ellentétben csak a tartalékok közé nevezte Bodrogi Lászlót.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.