NBA: erősített a Dallast

Egy nappal azután, hogy a Phoenix Suns csapatához szerződő Steve Nash személyében elveszítette első számú irányítóját, az észak-amerikai kosárlabda bajnokságban (NBA) szereplő Dallas Mavericks 38 millió dollárért 6 évre megszerezte a szabadügynök, a csatár és hátvéd poszton is otthonosan mozgó Marquis Danielst, illetve a drafton a legjobbak között elkelt Devin Harrist (7 millió dollár 3 évre).

MNO
2004. 07. 03. 10:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harris már nyáron csatlakozott a Mavericks együtteséhez, s a tervek szerint szerepet kap a kínai válogatott elleni második bemutató-mérkőzésen.

Az első találkozón 15 ponttal zárt a fiatal hátvéd. A hatalmas ígéretnek tartott Harrist az ötödik helyen draftolta Washington Wizards, és Christian Laettnerrel valamint Jerry Stackhouse-al együtt érkezett Antawn Jamison „csereértékeként”.

Harrist Steve Nash mögött második számú irányítónak szánták a texasiak. Miután a kanadai klasszis kinyilvánította távozási szándékát, a Mavs vezetősége úgy döntött nem él opciós jogával és elkezdték a tárgyalásokat Marquis Daniels megszerzésének ügyében. (sportforum.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.