Rendőri köszönet a tüntetőknek

Közleményben köszönte meg a rendőrség a vasárnapi, fővárosi demonstráció résztvevőinek a tüntetés békés mivoltát – jelenti a HavariaPress.

MNO
2004. 07. 05. 7:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint ismert, vasárnap az „Erzsébet hídi csata” második évfordulójáról kívántak megemlékezni Budapesten. A BRFK-n először nem akarták jóváhagyni a két megjelölt helyszín – a Döbrentei tér és a Szabadság tér – közötti átvonulást, mert ahhoz a tüntetők az úttestet is igénybe akarták venni. Utóbb azonban a szervezők elfogadták, hogy a demonstráció útvonala végig a járdán haladjon, s ez ellen már a rendőrségnek sem volt kifogása.

Miután pedig a résztvevők valóban a bejelentésnek megfelelő módon vonultak végig a kért útvonalon, a rendezvény alatt semmiféle rendőri intézkedésre nem volt szükség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emiatt köszönetét fejezte ki a résztvevőknek a jogkövető magatartásért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.