Székelyföld képes az autonómiára

A magyar autonómia realitásáról és esélyéről beszélt Orbán Viktor Székelyföldön, a bálványosi nyári egyetemen. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: az erdélyi magyarok nemcsak komolyan gondolják, de képesek is lesznek megteremteni az autonómiát. A román lapokban nagy visszhangot váltottak ki a volt magyar miniszterelnök kijelentései.

Ádám Kata
2004. 07. 26. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sohasem volt olyan nagy realitása és esélye az autonómiának, mint manapság – jelentette ki Orbán Viktor a Duna Televíziónak, a bálványosi nyári szabadegyetemen tartott előadását követően. – Amit mi autonómiának nevezünk, azt regionalizmusnak mondják máshol, és Európa legdivatosabb szellemi és politikai irányzata – mondta a Fidesz elnöke. – Azok a szellemi és politikai áramlatok, amelyek meghatározzák ma Európa életét, azok hátszelet biztosítanak a magyar autonómiatörekvéseknek – tette hozzá.

– Európában a magyar autonómiának az a problémája, hogy nem ismerik – nem tudnak arról, hogy létezik három megye, amely Székelyföldként összekapcsolódva jogosan pályázhatna egy széles körű autonómiára. Tehát sokkal inkább a megismertetés, a bemutatás ma a feladatunk az EU irányába, nem pedig a szimpátiagyűjtés, mert az megvan. Soha nem volt meg olyan mértékben, mint most – hangsúlyozta Magyarország volt miniszterelnöke, aki utalt arra is: a magyar kormány nem tűnik elkötelezettnek az autonómia ügyében, és a román kormány sem tartja ezt napirenden a legfontosabb ügyei közt. – Az RMDSZ állásfoglalásai is ébresztenek időnként kétségeket – jegyezte meg Orbán Viktor. – Fontos lenne, hogy a román többség világosan érezze: a magyarok Erdélyben komolyan gondolják az autonómiát, nagy részük támogatja, és nemcsak komolyan gondolják, de képesek lesznek meg is teremteni – vélekedett a Fidesz elnöke. – Ha Romániának fontos a gyors EU-csatlakozás, akkor legyen fontos a gyors autonómiát eredményező törvények meghozatala is – hangsúlyozta a volt miniszterelnök, aki kérdésre válaszolva elmondta: az, hogy szomszédunk 2007-es uniós belépést remél, optimista felfogásra és jövőre épül. – Érdemes kitartani mellette, de nem szabad mindent erre a lapra feltenni, mert csalódás érheti esetleg Romániát – fűzte hozzá Orbán Viktor.

– A kettős állampolgárság erkölcsi és nem politikai kérdés. Én azt a kérdést szoktam feltenni magamnak, hogy a határon túli magyarok szülőföldön maradását mi segíti elő jobban: ha van állandó magyar állampolgárságuk, vagy ha nincs. Úgy látom, az segítené jobban elő, ha lenne. Tehát én személy szerint támogatom a kettős állampolgárságot – szögezte le a Fidesz elnöke, megjegyezve: Erdélyt ma mindenki elhagyja, aki a magyar állampolgársággal együtt járó védelemre, biztonságra számít. – Miért nem kaphatják meg ezt Erdélyben? – tette fel a kérdést a politikus, aki elmondta: ő is aláírta a kezdeményezést, és igennel fog szavazni a kettős állampolgársággal kapcsolatban.

A magyar exkormányfő kijelentései – a Magyar Rádió szerint – nagy visszhangot keltettek a román sajtóban: „arcátlan revizionizmust„, bujtogatást, választási reklámfogást, „Románia zsarolását” emlegették.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.