Verebes István kapta az idei nyár Szívlapát-díját – és ez idáig az MNO népszerű álhíre is lehetne, de nem az, ez tény. Erős volt a mezőny, Bolgár György, de Egri Viktor is eséllyel pályázott. Bár már csak Ricardu Faraguval kell megküzdenünk, hogy belefeledkezhessünk az Eb-közvetítések megtekintésébe, Verebes István mégis hírérték, hívó- és szitokszó egyben, még akkor is ha, egy igazi közéleti ember ajkán most hűvös staropramenes korsó csüng a Kálvin tér és a Milan Barosról elnevezett utca közelében, és a hímneműek többsége Nistelrooy-sportszárat húz a strandpapucsához, és a kapu fölé bombázást gyakorolja a David Beckham tizenegyesrúgó-versenyen.
Egy vendéglátóipari egységben épp hozzálátnánk ilyen jellegű terveink elméleti előkészítéséhez és a Nagy Nemzeti Birkapörkölt Ízesítés Stratégiájának közpénzmentes, pártoktól független kidolgozásához, már-már vitafórumot nyitnánk az idei női felsőruházat hormonokra gyakorolt hatásáról, amikor valami elmebeteg elénk tesz egy Népszabadságot (mert igen, léteznek súlyos esetek, akik baloldali napilapokat olvasnak sörözés közben), amelyben olvasói levél található a HírTV-ről Verebes Istvántól, aki oly sokat tett a magyar közélet análszexualizálásáért.
Sajnos elolvassuk. Polgári értékeink rongyokban. Bár a Tilos Rádiósoktól tudjuk, hogy nem kell félni a szavaktól, kifejezéseink vezérmotívuma inkább a Magyar Narancsba vagy az MSZP online fórumába valók. Asztaltársaságunk a Heti hetes-sztár iránti érzelmeihez képest az angol szurkolók és Urs Meier kapcsolatát a kölcsönös tisztelet és megbecsülés övezi.
Verebes a napilapban Kócziánt dicséri, és a HírTV-t leprázza:
„Mondtam neki, őt magát [Kóczián Pétert] régóta sokra tartom, de az említett médium [HírTv] műsorában nincs kedvem megjelenni. Elutasításom nem a csatorna „jobboldaliságának”, sokkal inkább az egyes produkciókban megjelenő szélsőségeseinek szólt, s hogy egyenként kiknek, azok nevét ízlésem tiltja lejegyezni.” Alább pedig ez következik:
„A HírTV maga módján szerkesztett hírcsokrainak, s néhány átlátszóan ügyetlen propagátora közszerepléseinek sorából” – írja a köztévé propagátora és a Heti hetes című politikai showműsor megmondóembere – „valóban kirí Kóczián. Én azonban amondó vagyok, még manapság sem mindegy, kik és mik közül rí ki a közszereplő” – fogalmazza meg a Heti hetesből ismert erkölcsi tanulságot Verebes, aki valóban nem rí ki sem onnan, sem Gyárfás műsorából.
Valaki mellettem deci töményet rendel. Ennek a napnak már úgyis lőttek. Jobban csak Deco (a portugálok Kócziánjának) alibifutballja ronthatja el. Két kör sör után azonban – már némileg felszabadultabban – segélyalap létrehozását szorgalmazzuk Verebes nyaralására, hogy még Megyó célországainál is távolabbi helyen pihenhesse ki magát a Heti hetes és a Nap-keltés derékpanaszokat okozó talpnyalás után, de sem a közpénzes borítékokkal (hisz tudjuk: neki közpénzt hoz szánalmas éneke), sem a RTL-es sztárgázsival nem tudunk versenyre kelni. Ezért kárpótlásul megalapítjuk a Szívlapát-díjat. Az elfogult zsűri egyhangú döntése szerint idén ezt – sok polgári kör nyomására – a Heti hetes tagja kapja. A díj egyben követelése annak, hogy asztaltársaságunk élete visszatérhessen a nyugodt „sörözős, focinézős” hétköznapjaiba (vö. „az emberek nyugalmat akarnak”) és ne kelljen attól tartanunk, hogy néhány baloldalhoz kötődő önmagát túlszereplő nácizó (lásd. még ebben a műfajban Vágó István) folytonos provokációja, a jobboldallal szembeni intoleranciája és/vagy állandó síránkozása elvonja figyelmünket a pincérnők fenekéről és Maniche élményszámba menő lövéséről.
Az alábbiakban idézet következik spontán jelölés alapján szerveződő kuratóriumunk Verebes Istvánhoz, a népszerű közszereplőhöz intézett leveléből:
„Ön, aki életét annak a nemes célnak szentelte, hogy megutáltassa magát a fél országgal, a közszolgálati televízióban szakszerű alákérdezéseivel új utat vágott a hazai újságírás őserdejében, a Heti hetesben való trágárságaival követendő magatartásmintákat alakított ki a közéletben (lásd. még Medgyessy Péter az MSZP-választmányi ülésén) továbbá legitimálta a kitűnő szakemberként ismert, de a jobboldal által méltatlanul mellőzött Muszteres Bánó András és a mértékadó Blikk főszerkesztőjének, Pallagi Ferencnek tevékenységét. A kereskedelmi televízió valóságshow-jában illetve Galambos Lajos műsorában betöltött kultúrmissziója, a 6-ok című műsorral a magyar ellenzéki kabaré feltámasztásáért folytatott küzdelme, mindig mértékadó politikai megnyilvánulásai, és a baloldalnak tett értékes szolgálatai miatt Önt bizottságunk Szívlapát-díjjal tünteti ki. Ön mint jutalmazott élete végéig nyilvánosan is viselheti a Moral Insanity címet, és élvezheti az ezzel járó előnyöket, amelyeket a Medgyessy-kormány szereplési lehetőségek és egyéb extrák formájában még két évig folyósít Önnek. Egyúttal értesítjük Önt, hogy a Szívlapát-díj Kuratóriuma Lakat T. Károlyt és Gálvölgyi Jánost kérte fel az Ön méltatására, amelyre holnap reggel a közszolgálati televízióban kerül sor. Kérjük, ha mostanában jelent meg valamilyen könyve vagy CD-je, akkor feltétlenül hozza magával.”
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!