Mint a Magyar Nemzet megírta: egy pénzügyminisztériumi elképzelés szerint a kormány szinte minden támogatási formát csökkentene a felsőoktatásban, és azt sem tudni, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) miből fizeti ki az év utolsó negyedében a dolgozóit.
Radikális fellépést ígér az FDSZ: aláírásgyűjtést és nagygyűlést szerveznek, de nem riadnak vissza a sztrájktól sem, mert a felsőoktatási béreket illetően nagy gondjaik vannak. Kis Papp Lászlótól megtudtuk, az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) mai ülésén felhívják a figyelmet: a felsőoktatásban a béremelés nem érte el a kettő százalékot a tervezett hattal szemben.
– Az ülésen választ várunk arra, hogy milyen elképzelése van a kormányzatnak a felsőoktatást illetően, majd a jövő héten rendkívüli elnökségi ülést hívunk össze tiltakozásaink további menetrendjének kidolgozására – jelezte a Magyar Nemzetnek az elnök. A szakszervezeti vezető tudomása szerint folynak tárgyalások a felsőoktatás költségvetési támogatásáról, de konkrét adatokat nem ismernek. – Kiszivárogtak hírek arról, hogy a jövő évi költségvetés nominálértékben öt százalékkal csökkenne – mondta Kis Papp László. Közölte: az idén rekordnak számító, 108 ezer hallgatóval bővült a hazai diákok létszáma, így nem a támogatás csökkentését, hanem annak növelését várják a kormányzattól. Mint mondta, augusztus 10-én újra tárgyalni fognak a szabad demokrata vezetésű tárcával a támogatásról és az új felsőoktatási törvénytervezetről. Az ELTE pénzügyi gondjairól kijelentette: az egyetem rektora korábban jelezte, hogy mintegy 700 millió forint hiányzik a kasszából, de arról nem értesültek, hogy a bérek kifizetésével gond lenne.
A Magyar Nemzet információi szerint, a 2005-ös költségvetés tervezetében a felsőoktatási képzési normatívát 5-10, a fenntartási normatívát 20 százalékkal csökkentené a Pénzügyminisztérium, és minden felsőoktatási intézménynek a dolgozói tíz százalékát kellene elküldenie. Klinghammer István, az ELTE rektora elmondta: csak a béreken tudnak spórolni.
Bakondi György: jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!