Tarol a Pókember 2.

40,5 millió dollár jegybevételt hozott a Pókember című film az egyesült államokbeli és a kanadai mozikban a bemutató napján, ezzel megelőzte az előző rész első napi bevételi rekordját. Azonban továbbra is a Shrek 2. áll az élen 44,8 millió dollárral, amit vetítésének első szombatján tehetett zsebre.

MNO
2004. 07. 05. 9:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bemutatójának napján 40,5 millió dollár jegybevételt hozott az Egyesült Államokban és Kanadában a Pókember című film második része. Ezzel megdöntötte az első rész 39,4 millió dolláros első napi bevételeli rekordját. A Sony Pictures filmstúdió által gyártott produkció bemutatását intenzív reklámkampány előzte meg. Az első részhez hasonlóan most is Sam Raimi a film rendezője, illetve Tobey Maguire és Kirsten Dunst a főszereplők – adta hírül a Napi Online.

Pókember második színrelépése ellen nem használt a mágia, Harry Potter és azkabani fogoly kevesebbet tudott csak elérni (38,3 millió dollár), és így a Pókember 2. lett 2004 legsikeresebb filmje. Shrek azonban második történetével továbbra is dacosan tartja az egy nap alatt elért legjobb bevétel rekordját 44,8 millió dollárral, amit vetítésének első szombatján tehetett zsebre. Az animációs szuperprodukció 13 nap alatt túllépte a negyedmilliárd dolláros bevételi álomhatárt – egészen pontosan 257 millió dollárt hozott a gyártó stúdió, a Steven Spielberg neve által fémjelzett DreamWorks konyhájára – írja a cinematrix.hu.

A zöld ogre sikerében több fontos tényező játszott szerepet. Mivel folytatásról van szó, a közönség pontosan tudhatta, mire számíthat: fordulatos, humoros mese, elképesztő számítógépes trükkök és olyan szupersztárok, akik hangjukat kölcsönzik a szereplőknek, mint Cameron Diaz, Eddie Murphy, Antonio Banderas vagy Mike Meyers (a magyar változatban az első rész csapatához – Gesztesi Károly, Für Anikó, Kerekes József – csatlakozik az új szereplők megszólaltatóiként Hámori Ildikó, Selmeci Roland és Harsányi Gábor is). További lendületet adott, hogy a premier utáni hétvégére esett az egyik legnagyobb nemzeti ünnep, a Memorial Day, amikor az amerikai családok együtt mennek mozikba.

A filmet 4152 moziban kezdték vetíteni. E tekintetben a csúcsot a Shrek 2 érte el májusi bemutatójával, amit 4163 filmszínházban játszottak. A Pókember 2 előreláthatólag a Sony idei legnagyobb sikere lesz, a sorozat harmadik része várhatóan 2007 májusára készül el. Az első film az Egyesült Államokban több mint 400 millió, külföldön pedig 822 millió dollár bevételt hozott összesen, a második rész várhatóan ennél is jobban fog szerepelni.

Forrás: Napi Online, Cinematrix

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.