Távol Angliától

Irigylem az angolokat. Botrány, botrány hátán, de egyik sem a futballal kapcsolatos – a nőkkel. Beckham barátnői után most Eriksson kapitány és Wayne Rooney kalandja(i) adnak témát a bulvársajtónak, ám ez nem érinti a lényeget. A botrányhősök földúltan is mindenre képesek a labdával.

Friss hír, hogy Sven-Göran Eriksson belebukhat abba, hogy viszonya lett egy futballszövetségi titkárnővel, Faria Alammal. A múlt héten még mindenki cáfolta, hogy akár csak egymásra is néztek volna, de mára már – állítólag – minden világos. Eriksson kapitány és Faria kisasszony egyszerűen nem tudtak parancsolni a vérüknek, s megesett ami már annyiszor megtörtént férfi és nő között. Nem mellékes, hogy a titkárnővel Mark Palios, a szövetség vezérigazgatója is összeszűrte a levet, ami – állítólag – csak nehezebbé teszi Eriksson helyzetét.

Persze, ahogy vesszük. Eriksson fizetése ugyanis esztendőnként négymillió font, ha szerződést bontanak vele, 14 milliós végkielégítésre számíthat.

Wayne Rooney sincs könnyű helyzetben. Az Everton 18 éves csodagyereke szexbotrányba keveredett, kiderítették róla, hogy tavaly csoportos orgián vett részt, két prostituált volt a meghívott. A hírt követően Coleen McLoughlin, Rooney menyasszonya nagyjelenetet rendezve adta ki Wayne útját, a kisasszony teátrális hajlamaira jellemző, hogy látványosan elhajította jegygyűrűjét, amit a (volt) vőlegénye tervezett, és nem mellékesen 25 ezer fontot ér. Rooney állítólag teljesen összeomlott, a gyűrű sorsáról nem érkezett hír.

Eriksson, Rooney és – nyilván emlékeznek rá – David Beckham. Aligha avathatók szentté, ha a női nemről van szó, viszont a kalandjaik – ha kitaláltak, ha valóságosak – csak azért lehetnek érdekesek, mert létezik olyan szférája az életüknek, amelyben nem csupán otthonosan mozognak, egyszerűen zsenik. Anglia Erikssonnal, Bechammel, és főként Rooneyval maradandót alkotott az Európa-bajnokságon, emlékeznek, kellett némi bírói segédlet ahhoz, hogy kituszkolják a csapatot a legjobb négy közül.

És most térjünk haza. Nálunk az a téma, hogy miként költözhetnek klubok az ország egyik végéből a másikba; miért huny szemet a magyar futball érdekeit oly hangzatosan védő liga a különféle pénzügyi ügyeskedések fölött; hogyan lehet egy-egy csapatnál (Videoton, Diósgyőr) egyszerre két edző is, és így tovább, és így tovább… Sorolhatók az esetek vég nélkül, mind azt bizonyítja, hogy nem csupán életképtelen a magyar profizmus, hanem még a velejéig romlott is. Nem jogokkal él, hanem joghézagokkal (jó esetben), a kettő pedig ugyebár nem ugyanaz.

Angliában a futball stimmel, legföljebb a magánélettel akad némi (elismerem, esetenként súlyos) gond. Nálunk a családi háttérrel semmi baj, jóravaló férjek, példás családapák gondoskodnak arról, hogy ne legyen érdemes szót ejteni a futballról. Otthon béke és nyugalom, a pályán, a pálya környékén botrány botrány hátán. Angliában azért pirulhat egy-két sztár, mert a szabad idejében vét a közerkölcs ellen, nálunk azért kellene elsüllyednie még a labdának is, ami a pályán történik.

Na ja, Anglia messze van.

Meg a 6:3 is.