Perben áll a kaliforniai Oracle nevű számítástechnikai cég (ez az a vállalatóriás, amelyet a minap a magyar kormányfő is meglátogatott egy vasárnap délután), mégpedig azért, mert 7,7 milliárd dollárért felvásárolta a rivális szoftvercéget, a PeopleSoft-ot – adja hírül a SiliconValley kaliforniai internetes lap. Az Oracle ellen most az igazságügyi minisztérium indított eljárást, mert a cég megsértette a szövetségi trösztellenes törvényt.
- Nem tehettünk mást, mert úgy hisszük, hogy cégünk túléléséhez és virágzásához szükséges ez a felvásárlás. Olyan stratégiát kellett választanunk, amellyel korábban soha nem éltünk, de ismétlem, ha meg akarunk maradni, sőt, növekedni szeretnénk, akkor nem volt más utunk, csakis ez – védekezett a tegnapi tárgyaláson Lawrence Ellison, az Oracle főrészvényese. Míg ügyvédjei órákon keresztül érveltek, hogy az illetékes szerveknek miért is nem kell semmissé nyilvánítaniuk az ügyletet, addig Ellison a tanúskodás után, rögtön távozott, hogy kedvenc időtöltésének, a vitorlázásnak hódoljon. Teheti – főrészvényesként tizenötmilliárd dolláros vagyona van.
low-tech















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!