Rogán Antal (Fidesz), az informatikai bizottság elnöke az ügyészséghez fordul a kakaóbiztos számítógépek miatt, hogy kiderüljön, a pályázat nyertese mennyiért vásárolta a gyártótól az úgynevezett „kakaóbiztos„ gépeket, amelyeket egyes vélemények szerint túlságosan drágán adott tovább – derült ki a testület mai ülésén.
A szakminiszter nem jelent meg az informatikai bizottság ülésén, maga helyett egy főtanácsadót küldött. Keller László közpénzügyi államtitkár – akit egy vizsgálat lehetőségéről kívántak megkérdezni – viszont elment az ülésre, ahol közölte: jogállása szerint ő nem indíthat vizsgálatot. Mint mondta: három hete értesült a pályázat eredményéről, addigra kapott már bejelentéseket, ezért a minisztériumtól érdeklődött a részletekről. A pályázat nyílt közbeszerzés volt: hat cég vette meg az anyagot, csak kettő pályázott, de az egyiket alaki okok miatt nem tudták elfogadni, így az az egy nyert. Senki sem támadta meg az eredményt, a vesztes sem – jelentette ki, hozzáfűzve: ha Rogán előbb hívja össze a bizottságot, még felül lehetett volna vizsgálni a döntést.
- A mai bizottsági ülésen az egyértelművé vált, hogy még a kormánypárti képviselők is soknak tartják ezt az egymillió forintot, amibe az óvodai számítógépek kerültek, hiszen a piaci információk alapján akár ennek az összegnek a feléért, 500 ezer forint körüli összegért beszerezhetők lettek volna – vélekedett Rogán Antal. – Innentől kezdve az ügyészség dolga eldönteni, hogy mi történt itt valójában a közpénzekkel. Ezért az ügyészséghez kívánok fordulni: iratbekérés alapján állapítsák meg, hogy valójában mennyibe került a szállítónak a számítógép. Ez a módja annak, hogy kiderítsük, hogy a közpénzekkel pazarlás vagy valóban piaci áron történő beszerzés zajlott le.
Orbán Viktor már a karácsonyra készül + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!