Ma erős a gazdaság, stabil és nagy a jólét – mondta az akkor még kormányfőjelölt a parlament őszi ülésszakának nyitányán. A kijelentést az Országgyűlésben éles vita követte. Az eset után a miniszterelnök közölte: elkövetett „egy butaságot”, mert azt mondta a parlamentben, hogy „nagy a jólét„. „Ez tényleg butaság. Amikor kimondtam, már tudtam, hogy ebből baj lesz.(...) A parlamenti válaszom második felében próbáltam is helyretenni, de kiderült, hogy ilyenkor már mindegy” – mondta Gyurcsány. (Gyurcsány miniszterelnök-jelölt a parlament őszi ülésszakának nyitányán, 2004. szeptember 6.)
<<< Vissza a többi dumához <<<

Rendhagyó árverés – melltartók és bugyik milliós tételben a NAV kínálatában